16. fejezet - Az idő múlása (V. rész)

Sziasztok! meghoztam a frisst :) remélem már vártátok és nem lesz túl nagy csalódás. Ezzel ez a rész le is zárult :) Igyekeztem minden szemszögből bemutatni az idő múlását. Remélem sikerült! :) várom a véleményeiteket! Írjatok bátran :)

A folyó évszázadról évszázadra folyik, s a partján zajlanak 

az ember történetei. Zajlanak, hogy aztán holnap

feledésbe merüljenek, s a folyó tovább folyjon.

 
   Milan Kundera 

A fiatalság nem életkor, inkább lelkiállapot: akaraterő, 

képzelőerő, heves érzelmek, a bátorság uralma 

a gyávaság fölött, amikor a kalandvágy legyőzi a 

 kényelemszeretetet. Attól még nem öreg valaki, 

hogy megélt valahány évet. Öregedni annyi, mint 

lemondani az álmainkról. Az évek ráncossá teszik 
a bőrt, a lelkesedés hiánya pedig a lelket.

  
Radha Soami  

Teltek, múltak az évek. A falkánk száma se nem nőtt, se nem csökkent. Viszont életünket halálok sora szomorította. Sorba veszítettünk el mindenkit, aki valaha is fontos volt a számunkra. Egyedül Bella volt, aki hozzánk hasonló cipőben járt, hisz ő velünk együtt hallhatatlan volt, igaz másképp mint mi és ez akármennyire is természetellenes a mi létünkkel ellentétben, rá soha nem tudtam haragudni és úgy nézni, mint egy vámpírra. Már hosszú ideje nem találkoztunk, de telefonon néha szoktunk értekezni. Nem túl gyakran, hogy egyikünknek se legyen túl fájdalmas. Ő legalább boldognak tűnt. Én sem panaszkodhatom, hisz végre az, amit Bella iránt éreztem mára már tényleg át fordult barátsággá, hisz megtaláltam azt a személyt, aki a számomra legfontosabb a világon. Végre belevésődtem egy gyönyörű, csodálatos és fantasztikus lányba. Végre volt valaki, persze Bellán kívül, aki mindent tudhatott rólam és elfogadott olyannak, amilyen valójában vagyok. Azóta már törvényesen is összekötöttük életünket és közösen élünk egy kis házikóban La Push-ban. A falka is elfogadta, teljes jogú családtag. A vámpírokról is tud mindent, sőt Belláról is, bár a vele kapcsolatos történeteket nem szereti, mert a kapcsoltunk eléggé szoros azóta is és ezt nem nézi jó szemmel, hiába mondom neki, hogy Bella soha nem tekintett rám úgy, mint egy pasira, inkább csak tesóra, de azt is pontosan tudja, hogy én mit éreztem iránta, viszont azzal is tisztában van, hogy a bevésődés sokkal erősebb annál. Egy elszakíthatatlan kötelék, amit csak a halál tud feloldani. Vagy még az sem. A többieknek azóta sincs senkijük, mióta sorra veszítették el kedveseiket. Ettől én is mindig rettegtem. De próbálom élvezni az életet amíg lehet és nem félni ettől.

Mióta Cullen-ék és a Fountain család elmentek, azóta nyugodtan zajlik az életünk. Nem nagyon fordulnak meg erre felé vámpírok így az egyedüli szórakozásunk egymás folytonos ugratása. De sokszor már az is unalmas. Az esti őrjáratok azóta is mindennaposak.

Bella rettentően hiányzik. Már nem is emlékszem mikor láttam őt utoljára. Sok mindenen mentünk keresztül együtt és ezt semmi sem törölheti el és valaha ő volt a legfontosabb számomra. Ez azért jelent valamit, még ha én nem is voltam neki annyira fontos. Tudom, hogy szeretett és most is szeret, csak nem úgy ahogy én régen azt szerettem volna. Ennek így kellett lennie. Bella, ahogy mindig is akarta, megtalálta a boldogságát egy vámpír mellett, nekem pedig itt van Selena. Elmondhatatlan az, amit érzek.

Mikor megismerkedtünk én rögtön éreztem, hogy ő az. Amikor a szemébe néztem többé nem tudtam levenni róla a tekintetemet. Másra se vágytam csak, hogy éjjel-nappal vele lehessek. Minden egyes percben elpirult, amikor észrevette, hogy őt figyelem. Néha napján újra kezdjük a sulit, hogy ne okozzunk túl nagy feltűnést. Kamaszok, akik nem járnak suliba csak baj keverők lehetnek. A tanács még mindig fenn áll és az újabb és újabb tagok viszik tovább a hagyományt és a titkunkat. Szóval pont ismét elkezdtünk iskolába járni, mikor megismertem. Egy osztályba kerültünk nagy szerencsémre, mert onnantól kezdve nagy nehezemre esett egy percre is magára hagyni. Kedvesen tűrte távoli udvarlásomat. Valahogy féltem megszólítani pedig soha nem voltam az a bátortalan alak. Csak féltem a visszautasítástól, mert semmilyen garancia nincs arra, hogy a bevésődésed viszonozza az iránta táplált érzelmeidet. Persze ez a gyakoribb, de soha nem lehet tudni. Egy ideig csak távolról figyeltem, aztán nem tudom hogyan, de azon vettem észre magam, hogy egymás mellett ülünk. Most már közelről figyelhettem. Ekkor még inkább zavarban volt. Állandóan lesütötte a szemét én pedig szégyelltem magam, hogy ilyen helyzetbe hozom. Elnézést is kértem érte és onnantól kezdve végre elkezdtünk beszélgetni. Egyre inkább megismertük egymást és kiderült, hogy ő is vonzódik hozzám. A boldogságom határtalan volt és amikor szerelmet vallottam neki ő viszonozta. Ekkor érkezett el az idő a beavatáshoz, amiben a fiúk támogattak és végig mellettem voltak. Ők már keresztül mentek ezen és hát én sem kerülhettem el. Egyfolytában azon rettegtem hogy, ha felfedem előtte a kilétünket, akkor örökre elvesztem és azt nem éltem volna túl. Természetesen ez nem következett be. Először azt hitte csak viccelünk. Paul drasztikus módszereit követte és átváltozott előtte, hogy ezt bizonyítsa. Mellette voltam, ha netán megrémülne, de meg se rezzent. Onnantól kezdve nem volt kétséges a kötődése. Néhány évet várnunk kellett míg minden gyanakvás nélkül feleségül vehettem. Azóta pedig boldogan élünk, teljesen vámpír mentesen. Ő még eggyel sem találkozott, amit nem is bánok. Jobb, ha az életemnek ezt a részét nem ismeri teljesen, csak elbeszélésekből. Bellával és a kettőnk múltjával nincs kibékülve. De a nők már csak ilyenek. Többé meg sem próbálom őket megérteni. Nem egyszerű eligazodni rajtuk.

Bellával azóta sem közöltem, hogy bevésődtem. Hogy miért? Magam sem tudom. Talán féltem a reakciójától. Biztos örülne, hisz mindig azt szerette volna, hogy boldog legyek, de az ő szemében senki se lenne jó a számomra, ahogy annak idején nekem se volt senki, aki őt akarta, mondjuk nálam ennek más okai voltak, mint nála. Képes lenne idejönni csak azért, hogy meggyőződjön tényleg boldog vagyok-e és a megfelelő személlyel. Ezért is imádom őt azóta is. Mindig úgy tűnt, hogy nem foglalkozik velem eléggé, legalábbis nem annyira, mint én vele. De most már tudom, hogy nagyon is foglalkozott velem csak én akkor többet akartam és emiatt nem vettem észre azt a törődést, amit ő akkor nyújtani tudott nekem. Most minden szavából csak azt veszem ki, hogy aggódik értem és hiányzok neki, de ugyanakkor nagyon boldog. Megtalálta azt az életet, amire mindig is vágyott. Igaz azzal egy cseppet sem vagyok kibékülve, hogy ezt olyan családban tette, akik nem a vegetáriánus életmódot folytatják. Erről én tehetek, mert ha akkor nem viszem el őt hozzájuk, nem tartozna közéjük. Viszont halott lenne, azt pedig nem viselném el. A falkán kívül ő az egyetlen, aki még a régi életemhez köt és ezt egyáltalán nem bánom. Néha jó nosztalgiázni. Selena mindig mondja is, hogy kár, hogy nem ismerhette az apámat. Én ismerem az ő családját. Persze egyikük se tudja a kilétünket. Bele gondolni is rossz mi lenne, ha az emberek tudnának létezésünkről. Egy perc nyugtunk se lenne. Jobb ez így. Jobb, hogy csak néhányan vannak, akik tudnak rólunk és azok nem árulnak el minket.

Úgy repül az idő. Bella évszázadok óta nem járt erre. A hely teljesen át alakult. Kicsit modernizálódott, de természetesen megőrizte kisváros jellegét. A helyiek nem hagyják, hogy a modernizáció teljes mértékben ellepje őket és ez nekünk csak jó. Az kéne még, hogy kiirtsák az erdős részeket és ne tudjunk megbújni sehol. Természetesen ez ellen bőszen küzdünk mi is.

Nem is tudom mikor beszéltünk utoljára. Az is jó rég volt. Talán itt lenne az ideje felhívni. Jó lenne hallani a hangját. Mikor utoljára láttam istenien nézett ki. Kíváncsi vagyok azóta milyen. De nem hiszem, hogy változott volna, mert a vámpírok nem változnak. Ők is állandóan ugyanolyan csak nekik nem dobog a szívük. Nem is értem, hogy így hogy érezhetnek bármit is, de éreznek ez kétség kívüli.

„– Hé Jacob! Abbahagynád a nosztalgiázást és Bella hiányolását! Ha ezt Selena megtudná, nem lenne túl boldog.” – kezdett el heccelni Jared. Őrjárat közben kissé elkalandoztak a gondolataim. De már megszokhatták volna.

„– Fogd be Jared!” – mordultam rá, de tudtam, hogy csak poénkodik. Soha nem árulna el, meg amúgy is tudja, hogy amit Bella iránt éreztem az már a múlté. Soha nem vallaná be egyikük sem, de nekik is hiányzik, hisz ő is közénk tartozott és az átváltozása ezen mit sem változtatott. Jó lenne végre ismét látni. Az utóbbi időben megint sokat gondolok rá és emiatt valamiért nyugtalan vagyok. Talán tényleg az lenne a megoldás ha felhívnám. Megnyugodnék. De mindig ő hív engem és ez soha nem volt másképp. De akkor mi van velem?

„– Mi a helyzet?” – jelentkezett be Sam is.

„– Minden rendben, mint mindig.” – válaszoltam neki lehangoltan. Már túl régóta nem volt izgalomban részünk. Lassan már azt is elfelejtjük, ha eddig még nem, hogy milyen is volt az amikor csatázhattunk és kivégezhettünk néhány vámpírt. És mivel nincs egy sem a környéken, ami eléggé meglepő, ezért nem is gyarapodtunk.

„– Rendben. Ha végeztetek, térjetek haza. Megbeszélés nálatok Jake.” – közölte az utasításait. Megbeszélés most? Vajon mi történhetett? Ez még jobban felidegesített. Nem szokott ilyenkor ülés lenni. Főleg nem nálunk. Általában a tisztáson szoktunk, tábortűz mellett.

„– Mi van veled Jake? Mitől lettél ilyen ideges?” – kérdezte Embry, aki szintén velünk tartott az őrjáratra. Többen könnyebben és gyorsabban betudtuk járni az egész területet.

„– Nem tudom. Csak rossz előérzetem van. Nem szokott ilyenkor ülés lenni.” – gondolkodóba ejtetett a dolog. Vajon mit akarhat Sam? Csak nem történt valami? Talán Selena-val? Legszívesebben azonnal elkezdtem volna hazafelé sprintelni, de nem hagyhattam félbe az őrjáratot. Különben is Sam mindhármunkat vár. Próbáltam lecsillapítani magamat és nem hergelni tovább.

„– Ugyan már! Elég volt a monotonitásból. Ideje, hogy kicsit végre felboruljon a rend és ne legyen mindig, minden ugyanolyan.” – válaszolta lezseren Jared. Ebben egyet is értettem vele, de nem könnyebbültem meg. „– Ha Sam ülést akar most, akkor az lesz.”

„– Azt hiszem végeztünk. Tiszta minden.” – jelent meg Embry egy fa mögül elő bújva. Több se kellett nekem azonnal hazafelé vettem az irányt és úgy futottam, mint akit üldöznek. A többiek alig bírtak velem lépést tartani.

Ahogy kiléptem a fák takarásából a tisztásra, ahol a házunk állt, azonnal visszaalakultam emberré és már úgy közeledtem az épülethez. Mikor beléptem, mindenki az asztalnál ült. Fejük komor volt és ez megrémített. Selena-t hirtelen nem láttam sehol és már majdnem elkapott a pánik, amikor megjelent. Ekkor toppantak be a többiek is.

– Szia, drágám! – üdvözölt nagyon kedvesen és szájon csókolt. Nehezen tudtam betelni mézédes csókjaival, de a többiek előtt igyekeztem uralkodni magamon. Épp ételt tett az asztalra a többiek elé. Rajta semmilyen aggodalom jele nem látszott.

– Van valami? – kérdezte Sam.

– Semmi. – válaszoltam.

– Nem tudom ez meddig lesz így. – kezdett bele az összejövetel céljába. – Tudom, hogy már nagyon régen nem tartottunk ilyen rendkívüli üléseket, de a szomszédos falka vezérétől azt az információt kaptam, hogy a vámpírok mozgolódnak és újra kezdenek beszállingózni a környékre. – a szomszédban pár éve felbukkant egy új falka, akik szintén védik területüket. Sam azonnal tiszteletét tette a vezetőjüknél, hogy tisztázzák a dolgokat. Egyikük se akart viszályt, hisz mindannyian az embereket védjük ezért úgy mond szövetségre léptünk velük és jó kapcsolatokat ápolunk. Tudnak Cullen-ékről, a Fountain családról és Sam fontosnak tartotta külön kiemelni Bellát is, hogy még véletlenül se essen baja ha erre járna, vagy ő vagy bárki más a két családból, hisz mindkettővel szövetségben állunk, így egy esetleges támadás esetén kénytelenek lennénk melléjük állni. Így megegyeztek, hogy őket semmilyen szín alatt nem fogják bántani. Bár azt nem tudom honnan fogják tudni, ha találkoznak velük, hogy ők azok. Mondjuk nekik igazi család jellegük van, könnyű felismerni őket. – Ez azt jelenti, hogy bármikor be tévedhetnek a mi területünkre is. Mo azt mondta, hogy ők nem régen végeztek eggyel, akinek lehetett társa. Mi már régóta nem harcoltunk, de felkészültnek kell lennünk. – mindenki arca felderült. Végre egy kis izgalom. Én még se voltam túl lelkes. Nekem családom van és szerettem volna távol tartani ettől az egésztől. Persze tudtam, hogy ekkora szerencsénk nem lehet. Mért ne pont most bukkannának fel, annyi év után.

– Ez azt jelenti, hogy bármikor összefuthatok eggyel akár a városban is? – Selena szemében félelmet láttam. Szerettem volna ettől megkímélni.

– Igen, de Cullen-éken kívül senki nem merészkedik a városba. A rejtett útvonalakat szeretik. – szorosan bújt kedvesem a karjaimba. – Holnaptól kemény edzés vár ránk. Ma jól pihenjétek ki magatokat. Ki tudja mikor lesz rá megint lehetőségünk. Nem lesz egyszerű visszarázódni. – nem mintha olyan rossz formában lettünk volna, hisz mindennap jártuk az erdőt és ellenőriztük, hogy minden rendben van-e.

Az nap éjjel nem igazán tudtam nyugodtan aludni. Vigyáztam életem értelmének az álmát, aki a délutáni hírek ellenére mélyen aludt. Még se voltam nyugodt. Most amikor tényleg minden rendben volt, kezdett megint minden felborulni és nekem csak az járt a fejemben, hogy megvédjem őt minden áron. Kerül, amibe kerül.

Sam ígéretéhez híven másnap kemény edzésbe kezdett az egész csapat. Sőt csatlakoztak hozzánk páran a szomszédos falkából is. Köztük meglepően sok volt a nő. Köztünk Leah az egyedüli, aki jól össze is haverkodott velük, persze Sam utasításait soha sem szegné meg. Így akarat ellenére kénytelen lenne vámpírok mellé állni újdonsült barátaival szemben, ha erre kerülne sor. Persze mi bíztunk benne, hogy ez soha sem fog bekövetkezni és tényleg megbízhatunk bennük annyira, hogy tiszteletben tartják azt a kapcsot, ami hozzájuk fűz minket. Bármi történjen is, azt soha nem hagynám, hogy Bellának bármi baja essen. A többiek nem érdekelnek és soha nem is érdekeltek, de őt szintén mindenáron megvédeném. Selena biztos nem díjazná, de a kettőnk múltját ne hagyhatom figyelmen kívül, akármi is lett belőle. Ráadásul miattam lett az, aki. Szóval ennyivel tartozom neki. És ne csak emiatt, hanem azért is, ami kettőnk között volt és, ami még most is összeköt minket. A szoros baráti kötelék, amit soha senki nem téphet szét.

Sam keményen hajtott minket. A pihenések száma valóban lecsökkent, alig aludtunk, amire nagyon-nagyon régen nem volt példa. Eleinte mindannyian nehezen viseltük, de pár hét alatt rutinná vált és már ez volt a természetes az állandó lustálkodás után. Jót is tett. Ismét fittek lettünk és bárkivel fel vehettük a versenyt minden téren. Természetesen a harc gyakorlása sem maradhatott el. Hogy ne egymás ellen kelljen csatároznunk, ezért Mo és csapata vállalta az ellenség szerepét felkészítő mérkőzéseken, így rendre velük kellett kiállnunk és gyakorolnunk. Egyre inkább élveztük és mind jobban forrt a vérünk, hogy végre ismét széttéphessünk egy vámpírt egy igazi csatában és ne egymás ellen kelljen barátságos mérkőzéseket vívnunk. De nem tudtuk, hogy erre mikor számíthatunk, így mindig edzésben kellett lennünk, ezért mindennap gyakoroltunk néhány órát. Tény, hogy ez jócskán feldobta napjainkat és máris nem volt olyan unalmas az egész. Selena szeretett volna elkísérni, de ezt én nem tartottam jó ötletnek, hisz ott farkas alakban vagyunk, szabadon eresztve az ösztöneinket és nem lenne jó, ha olyankor a közelemben lenne és azt se akartam, hogy mindezt lássa és még jobban megrémüljön. Nehezen, de beletörődött. Nem szeretett semmiből sem kimaradni, de ez most pont olyan helyzet volt. Nem tudnék 100%-osan koncentrálni, ha ő is ott van. Szerencsére sikerült meggyőznöm. Az életemnek ezt a részét szerettem a legjobban, de mióta ő volt nekem, már csak ő számított és az, hogy biztonságban legyen. Az pedig, hogy ismét vámpír veszély leselkedett ránk és az egész városra, ez egyáltalán nem tetszett és egyre jobban aggódtam a biztonságáért. Szerettem volna, ha addig haza költözik a szüleihez valami ürüggyel, hogy ne legyen egyedül, míg mi edzünk. Mert mostanában elég sokat voltam kénytelen otthon hagyni őt egyedül és ez csak még jobban borzolta az idegeimet. De erről hallani sem akart. Legalább ez ügyben kénytelen voltam engedni. A nők már csak ilyenek. Ezt régen megtanultam.

– Sziasztok! – egyik nap, szigorú tilalmam ellenére megjelent az edzésen.

– Selena! Mit keresel te itt? Nem megmondtam, hogy maradj távol? – förmedtem rá. Még soha nem beszéltem vele így, de most a testi épsége volt a legfontosabb.

– Sajnálom! – szeppent meg. – Csak az utóbbi időben alig ettetek és ez is kell az energiához, ezért gondoltam hozok nektek ebédet. – nyújtotta felénk az óriási muffinnal meg rakott tálcát.

– Húh! Ez szuper! – kaptak utána a többiek, mint egy hangyaboly.

– Ez nagyon kedves tőled drágám, de értsd, meg, hogy ez nagyon veszély. Farkasként nehezen tudjuk kontrollálni magunkat és könnyen bajod eshet. Ezért kérlek, hogy inkább maradj otthon. Rendben? – szomorúan bólintott. Jó erősen magamhoz öleltem. Vékony karjait derekam köré fonta és úgy bújt bele mellkasomba. – Most már menj szépen haza. Folytatnunk kell az edzés! Nagyon szépen köszönjük az ebédet. – megcsókoltam majd hazafelé irányítottam. Láttam, ahogy még visszasandít. Nem tehettem róla. Nem bírnám elviselni, ha bármi baja essen és ha itt van olyankor, amikor gyakorlunk, nem tudom garantálni az épségét. Ezt neki is meg kell érteni, hisz már nem kislány és régóta van velünk. Igaz ilyen készenléti állapotban eddig még nem voltunk és ez a helyzet neki most új. Teljesen megértem, de mind ez az ő érdeke és ebből nem engedek.

Késő estig gyakoroltunk, aztán elváltunk. Mo-ék haza mentek, a mi csapatunk fele pedig őrjáratra indult. Ma este nem rajtam volt a sor, így végre időben hazaérhettem és kipihenhettem magam. Mielőtt ez megtörtént volna összeszedegettem az ételmaradékokat, a cafatokra szaggatott ruhákat. Szóval kissé rendet raktam mielőtt hazaindultam volna.

– Jacob Black! Te semmit sem változtál, mióta utoljára láttalak. – ez a hang. Annyira ismerős volt. Ezer közül is felismerném. Megfordultam és nem hittem a szememnek.