8. fejezet - Bizonytalanság, bonyodalmak, fájdalom

Az ember nem azért szereti a maga választottját, mert a legkülönb, hanem ellenkezőleg: azért hajlandó könnyű szívvel lemondani a legkülönbről, mert szereti őt. 

Sziasztok! Itt a friss. Remélem tetszeni fog :) Elég sok minden történik most ebben a fejiben. Nem így terveztem, de így sikerült. Még későbbre tartogattam ezt a dolgot, de kikívánkozott, így nem állhattam ellen. Szóval a történet kezd a tetőfokára hágni. :) Remélem ti is így érzitek! :) Jó olvasást! :)

−ÁÁÁÁÁÁÁÁ! Ez nagyon fáj. – óriási sikoly rázta meg az erdőt.

„−Hallottátok ezt?” – fülelt Jared.

„−Ez Bella.” - közölte Seth a nyilvánvalót.

„−Sam!” – néztem idegesen feléje.

„−Menj Jake! Nézd meg mi van!” – nem kellett kétszer mondani, már sprinteltem is Samék házának irányába.

„−Seth! Menj vele!” – adta ki további utasításait. –„ A többiekkel folytatjuk a vadászatot.”

„−Egyedül is boldogulok.” – ha Belláról van szó, nem ismerek tréfát. Nem kell nekem babysitter.

„−Erről nem nyitok vitát.” – Sam a főnők, nem lehet ellent mondani neki. Utálom, hogy nincs szabad akaratom, de még se panaszkodok, hisz a legnehezebb helyzetekben is mellettem állnak. „−Szóljatok, ha van valami!” – remélem semmi komoly, de az a sikoly rémisztő volt. Egy percig megfagyott ereimben a vér. Ha Bellának valami baja esik, azt nem élem túl.

„−Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj.” – reagált Seth nyomasztó gondolataimra. Ez a másik, amit utálok. Olyan jó lenne ez a farkasos dolog, ha egyedül lehetnék a gondolataimmal. Sokkal felszabadítóbb érzés lenne. De ez nem megoldható.

Nem voltunk túl messze, így nagyon hamar visszaértünk a házhoz. Bella egy fa előtt ült összegörnyedve. A hasát fogta, az arca eltorzult a fájdalomtól. Gyorsan visszaváltoztam és emberi alakban közelítettem feléje. Ekkor lépett ki Emily is. Az ő arcán kétségbeesés ült. Intettem neki, hogy itt vagyunk, így csak megállt az ajtóban.

−Bella! – szólítottam meg, mikor odaértem hozzá. – Mi történt? – nehezen vette a levegőt, sípolt a tüdeje, mintha beszorult volna a levegő. Nem reagált jelenlétemre. – Bella! – érintettem meg a vállát. Seth csöndben állt mögöttem. Még mindig farkas alakban volt. Közvetítette a történteket és látottakat a többieknek.

−Jake! – alig hallható volt a hangja. Üveges tekintettel nézett fel rám. – Nagyon fáj. – mondta és arca ismét eltorzult. Ekkor az orromat megcsapta a vámpírok nagyon jellegzetes illata. Láttam, hogy Seth is megérezte. Próbáltam tudtára adni, hogy ne gondoljon rá. Nem akartam, hogy egyelőre a többiek is megtudják. Elkapta pillantásomat, de már késő volt. Amint megérezte az illatot, nem volt mit tenni. Azon nyomban tudomást szerzett róla mindenki.

−Seth! Menj! Nézz szét a környéken, aztán gyere vissza jelenteni! – utasítottam. Bétaként erre minden jogom meg volt. Ugyanúgy hallgatniuk kellett az én parancsaimra is. – Én addig beviszem Bellát. – megpróbáltam megmozdítani.

−ÁÁÁÁÁÁÁÁ! – egy gyengébb, halkabb, de fájdalmasabbnak hangzó kiáltás hagyta el a száját.

−Tudom, hogy fáj. De be kell mennünk. – újra neki leselkedtem a megmozdításának. Egyik kezemet térdei alá csúsztattam, a másikat pedig a hóna alá, majd felemeltem. A kín látszott rajta, de igyekezett bátran tűrni. Összeszorította ajkait. Egy újabb sikolyt próbált visszafojtani. Utálom ilyennek látni. Egy megtört, fájdalommal teli, meggyötört emberi lénynek, akit egy mocskos vérszívó tett tönkre. Rosszabbat nem is tehetett volna vele az a szemét. Nem érdekel, mit ígértem Bellának. Ha egyszer visszadugja ide a képét, ellátom a baját. A haverok is biztos segítenének, de én egyedül akarom kiélvezni szenvedését, megmutatva neki Bella képét a fejemben. Ez minden kínzásnál rosszabb lesz számára. Az, hogy megölöm, csak a ráadás lesz. Tudnia kell, mit tett az általam a világon mindennél jobban szeretett nővel. És nem hagyom, hogy megússza.

−Hogy van? – kérdezte Emily. Megráztam a fejem. Mire odaértünk elvesztette az eszméletét pedig nem volt nagy a távolság, amit megkellett tennünk. Bevittem a számára fenntartott szobába és letettem az ágyára. Ekkor vettem csak észre, hogy a testét még mindig rázza valami görcs. A szívem összeszorult. Legszívesebben ordítottam volna. Bella nem érdemli ezt. De olyan makacs és nekem nincs jogom megkérdőjelezni a döntéseit akármennyire is szeretem. Ő nem úgy viszonozza az érzéseimet, ahogy én szeretném, de reménykedem, egyszer megfog változni az, amit irántam érez. Persze, ha túléli. És nagyon remélem, hogy igen, mert ha nem, a világ végéig is elmegyek és a föld alól is előkerítem Edward Cullent.

−Jake! – jött meg Seth. – Egészen a határvonalig követtem az illatát. – jelentette emberként. – Ott aztán eltűnt én meg nem mehettem már utána. Visszatért a saját térfelükre.

−Szóval egy szerződés szegőről van szó. – ez nem jó jel. Mi oka lehetett rá? Ha a területünkön vadászott volna azt észrevettük volna. De ilyesminek semmi jele.

−Sajnálom Jake! – Seth látta, hogy nagyon elgondolkodom.

−De hát mit? – nem értettem hova akar kilyukadni.

−Próbáltál jelezni, hogy ne gondoljak erre, de ahogy megéreztem az illatot automatikusan megjelent a gondolataimban. – bűnbánó fejjel nézett rám. Nem én vagyok a vezér. Semmi oka tőlem bocsánatot kérnie.

−Tudom Seth. Semmi gond! – legyintettem egyet. – Sam mondott valamit?

−Mindent láttak és azonnal itthon lesznek. Hozzák Bellának is.

−Remek. – még mindig nem lelkesedtem az ötletért. Nem akarom, hogy továbbra is köze legyen ahhoz a világhoz. De erre esély sincs előre nem látható okok miatt. – Felismerted az illatot? – Seth a fejét rázta. Igaz, nem volt még alkalmunk az összes Fountain illatával megismerkedni. Mondtam én Samnek, rossz ötlet ez a szerződés. Ők nem olyanok, mint Cullenék. Ember vérrel táplálkoznak. Hogy tűrhetjük meg őket a családjaink, barátaink közelében? Meg amúgy is, hogy tűrhetjük el, hogy bárkinek is ártsanak. Nem értem Samnek ezt a logikáját. Fogtam Bella kezét. A görcs lassan alább hagyott. A gondolataim nem hagytak nyugodni. Bella közelében éreztem meg azt az illatot. Rajta nincs jele, tehát nem ért hozzá. De mi van, ha miatta jött ide, mert nem bírt ellenállni neki? Azt nem tűrhetem el.

−Jake! – szólalt meg erőtlenül. Arcába visszatért egy csepp élet, de még mindig elég sápadt volt.

−Itt vagyok Bella! – simogattam meg az arcát. Seth az ajtóban állt. Ő is szomorú Bella állapota miatt. Elég közel került Cullenékhez és nagyot csalódott bennük. Legalább annyira aggódik Belláért, mint én. Nem ez a legjobb pillanat, de muszáj megkérdeznem. – Bella! Vámpír illatot éreztem a közeledben. Ugye nem bántott? – ha egy újjal is hozzáért azt megkeserüli.

−Kérlek ne! – miért ült ki rémület az arcára? – Ne bántsátok! Nem akart semmi rosszat.

−Te beszéltél vele? – majdnem sokkot kaptam. Nem követheti el újra azt a hibát. Nem engedem.

−Igen. – vallotta be töredelmesen. – Ígérd meg Jake! Meg kell győznöd a többieket! – hogy tehetnék ilyesmit? Egy vámpír a területünkre lépett veszélyeztetve ezzel mindent és mindenkit.

−Ki volt az? – tudnom kellett.

−Jake! – szeme rémült volt. Hát ez szuper. Edward végre elment, erre jött egy másik, aki miatt Bella aggódhat.

−Mondd meg Bella! – a düh kezdett eluralkodni rajtam.

−Előbb ígérd meg! – szeretett volna felülni, de visszabicsaklott.

−Hogy tehetnék ilyesmit? – már rendesen rázkódtam. Tüzes villámként futott végig a forróság testemen. – Ne ingerelj tovább Bella! – szóltam rá hangosan. A rémületet a szemében szomorúság váltotta fel. Utáltam neki fájdalmat okozni, de ő sem volt soha tekintettel az érzelmeimre.

−Ryan Fountain. – a név kimondása után újra elnyelte a sötét homály. Arcom még jobban feszültséggel lett teli. Nem tetszik nekem ez a hirtelen beállt változás Bella állapotában. A név ismerős volt. Aztán beugrott. Sethet is ugyanakkor érte a felismerés.

−Nem az, akivel egyszer már összefutottunk az erdőben? – gyorsan vág az agya.

−Pedig egyszer már figyelmeztettük. – ördögi vigyor húzódott végig a számon. Nincs okunk eltekinteni a szerződésszegéstől, hisz egyszer már elnéztük neki, mert nem tudott róla. De most tisztában volt a feltétekkel.

−Hoztam egy kis borogatást. – lépett be az ajtón Em. – Te jó ég! Tüzel az egész teste. Ennyi nem lesz elég, hogy lehűtsem. – én olyan forró vagyok, hogy nekem nem tűnt fel. De Emnek normális a testhőmérséklete. – Nincs jól Jake. Fel kell készülni a legrosszabbra. – zihálva vette a levegőt.

−Nem! – kiáltottam el magam tehetetlen dühömben. Friss levegőre volt szükségem. Samék pont abban a pillanatban értek vissza.

−Jake! – tette vállamra a kezét. – Mi, mindent megtettünk. – úgy látszik még sem eleget. – Már semmi sem használ. Tudom, hogy ez nehéz neked, de itt az a másik probléma is, amit meg kellene beszélnünk. – hogy tudnék most bármi másra is gondolni. Amikor el fogom veszíteni őt. Még a gondolatát sem bírom. Mindegy nekem hogy, csak éljen. A halál, ahonnan nincs visszaút, mindennél rosszabb. Azért beléptem Sam után az ebédlőbe.

−Megkell beszélnünk mi legyen ezzel a helyzettel. – kezdte Sam a tanácskozást.

−Bella beszélt vele. – minden szem rám szegeződött. – Azt mondta nem veszélyes és, hogy ne bántsuk.

−Szerződést szegett. Hogyan nézhetnénk el neki? – képedt el Jared ezen a felvetésen.

−De senkinek nem esett baja. – Seth még mindig megbízik Bella ítélőképességében annak ellenére, ami történt. – Bellát se bántotta pedig könnyen megtehette volna. – erre felállt a szőr a hátamon.

−Ettől függetlenül nem tekinthetünk el a ténytől, hogy emberek vérével táplálkoznak és ez mindenkor veszélyes lehet a környezetünkre. – fejtette ki nézetét Leah is.

−Igen. Ezt én rontottam el. – ismerte be Sam. Ritkán ismeri be, ha téved.

−Ez már nem számít. Megszegték a szerződést. Van okunk a támadásra. – lelkesült fel Paul. Forró fejűsége miatt sokszor sikerül kijönnie a sodrából. Még nálam is többször, pedig ő már régebb óta gyakorolja a farkasságot.

−Nincs rá bizonyítékunk. – ez tény. Semmivel sem tudjuk alátámasztani a feltételezéseinket. – Egyikünk se kapta rajta az illetőt. Így azonban nem intézhetünk támadást. – folytatta az eszme futtatást Sam.

−Jake! Nagyon rosszul van. – dugta ki fejét Em a szoba ajtón. Míg mi tanácskoztunk, ő Bella mellett maradt. Nem érdekelt többé miről van szó. Minden más várhat. Eszeveszetten rohantam be és rogytam le az ágyánál a feje mellett.

−Bella! Ne tedd ezt velem! – könnyeimet visszafojtva vettem két kezem közé az övét. Alig kapott levegőt. Mellkasa alig észrevehetően járt fel s alá. – Bella! Ne hagyj itt! – könyörögtem neki. Nagy nehezen kinyitotta a szemeit, de már nem látott semmit, majd újra lecsukódtak. Hirtelen minden annyira megváltozott. Nem rég még jól volt, tele reménnyel. Most meg eluralkodott rajta a sötétség. Elfogyott az ereje a küzdelemhez. Ezt nem bírom nézni. Nem bírom elviselni.

−Nem segít, amit hoztunk neki? – Embry szakította meg a síri csendet. Edward távozása után nem sokkal nagy vita volt köztünk Bella és az állapota miatt. Mindenki úgy gondolta nem lenne szabad kockáztatnunk és végeznünk kellene vele, de én erről hallani sem akartam. Sam, aki igazán soha sem volt mellettem ebben az ügyben, kivételesen mellém állt. Az ő szava volt a döntő. Megbízott ítélőképességemben. Ezért senki nem nyúlt hozzá egy újjal sem. Sőt, már családtag lett. Ha másképp döntött volna, akkor se hagytam volna. Most azonban mindenki szomorúan áll az ágya mellett, valóban aggódva érte. Életünk része lett és nem csak nekem, de nekik is nehéz volt elképzelniük milyen lenne az élet Bella és az általa okozott problémák nélkül. Savanyú mosoly ült ki az arcomra. Tudják mennyire fontos nekem. Embry és Quil a legjobb barátaim. Most közelebb jöttek, hogy támaszt nyújtsanak ebben a kilátástalan helyzetben.

−Nem. Már semmi remény. Itt az idő. – rázta Emily a fejét. – Nem sok van neki hátra. – a levegőt minden egyes pillanatban egyre nehezebben vette. Minden másodperccel lassult a lélegzetvétele. Mellkasa egyre ritkábban emelkedett. De én nem voltam hajlandó feladni. Azt már nem. Nem fog a karjaim közt meghalni. Lassan felemeltem az ágyról és elindultam kifelé vele. A külvilágot már egyáltalán nem érzékelte.

−Hová mész Jake? – ragadta meg a vállamat Sam.

−Oda, ahol segíteni tudnak rajta. – rögtön tudta mire gondolok.

−Biztos, hogy ezt akarod? – bólintottam.

−Nem fogom hagyni meghalni. Legalábbis nem most és nem így. – Sam tudta, hogy jogom van megtenni és engedélyt adni rá. A jog az ereimben csörgedezett. Attól, hogy lemondtam az alfaságról nem tagadhattam meg származásomat. Már pedig ez az egyetlen lehetőség. Muszáj kockáztatnom. Nem veszíthetem el így.

−Rendben. Embry, Quil és Seth veled megy. – nem volt erőm vitatkozni, de nem is akartam. Jól fog jönni a támogatásuk. Szükségem van a barátaimra és ezt Sam is tudta. Mindhárman átváltoztak úgy követtek. Én emberi alakban olyan gyorsan futottam vele, amennyire csak tudtam. Minden lélegzetvétele egyre jobban halkult. Már-már alig hallottam. Egyszer csak feltűnt egy hatalmas ház a közelben. Hasonlított Cullenékére, de mégis más volt. Észre se vettem, mikor léptük át a határt. Annyira Bellára koncentráltam, hogy másra nem tudtam figyelni. Minden perccel halványult benne az élet. Nem az volt, akit annyira szerettem. És nem is lesz az már soha többé. Ez a döntésem ára, de megéri, ha ezzel megmenthetem. Nekem ő mindig is Bella marad. Csak Bella.

Egyikük nem rég átlépte a határt, így most quittek voltunk. Pontosan tudom mért hoztam ide, de a kétség azért benne volt, vajon helyesen cselekszem-e? Ennek a Ryan gyereknek jó oka volt, amiért szerződésszegést követett el. Ez az ok nem lehetett más, mint Bella. Ha pedig így van, akkor segíteni fog. Már csak ebben bízhatok. Épp a felé tartok, amit mindig is elakartam kerülni. De ez még mindig jobb megoldás, mint örökre elveszíteni.

−Mit jelentsen ez? – fogadott, minket a családfő. Onnan tudom, hogy ő az, mert a szerződéskötéskor egyedül ő volt jelen. Marconak hívják azt hiszem. – Engedély nélkül jöttetek ide. – a fiúk fogukat kivillantva vicsorogtak. Még, hogy engedély nélkül. Na, persze.

−Ezt közületek is megtette valaki. – a düh csak úgy forrt bennem. Alig bírtam uralkodni magamon, de Bella a karjaimban volt így sikerült lecsillapodnom és jöttöm céljára összpontosítani. – Ryan Fountain itt van? – a srácok a nyomomban loholtak olyan közel amennyire csak tudtak.

−Miért? – kérdezte gyanakodva és szeme a kezemben lévő élettelen testre siklott.

−Erre most nincs idő. – mondtam nyersen. – Segítenie kell. – hihetetlen. Soha sem gondoltam, hogy valaha is segítséget fogok kérni egy vérszívótól. De most nem volt más választásom.

−Rendben. – egyezett bele nagy nehezen. Szélesre tárta előttem az ajtót. Seth a fák mögött gyorsan átváltozott és jött velem. – Miben segíthetünk? – kérdezte már benn a házban. A szoba tele volt vámpírokkal. Mind kérdőn néztek rám, de a keresett személyt nem láttam.

−Hol van Ryan? – kérdeztem egyre idegesebben. Ez a helyzet nagyon emlékeztetett egy másikra még Cullenékkel kapcsolatban. Rég voltam egyszerre ennyi ellenséggel egy helyen. És ők még többen is vannak. Az orromat facsarta a bűz, de igyekeztem koncentrálni. Meglepettségük fokozódott, mikor kifejezetten egyiküket kerestem. Harci állásba lendültek, de Marco leintette őket.

−Mi folyik itt? – kérdezte egy közepes testmagasságú, fekete hajú, a többiekhez hasonlóan vörös szemű srác.

Nem figyelt rá.

−Ryan! – szólt neki, gondolom ugyanúgy az apjuk lehet, mint Edwardéknak Carlilse.

−Itt vagyok! – lépett ki két magasabb srác mögül. Ezek szerint tudják mit tett és azt hitték azért jöttünk, mert megakarjuk torolni. Akkor nem ennyien jelentünk volna meg. Azonnal felismertem.

−Szükségem van a segítségedre. – szeme elsötétedett, mikor meglátta mi van a kezemben.

−Bella! – termett azonnal mellettem. A többiek csak némán néztek. Úgy látom erről a részről nagy mértékben hallgatott. Ez a tény nem nagyon érdekelt. Csak azzal voltam elfoglalva, hogy Bellát megmentsem bármi áron. Seth nem mozdult mellőlem, meg se tántorodott Ryan közelségétől. Kintről hallottam Embry és Quil éles vonyítását. Tartották a kapcsolatot Sammel. – Mi történt vele?

−Haldoklik. – közöltem a rideg valóságot, amit még én sem akartam elhinni. – Csak ti tudtok segíteni rajta. – értelem futott végig az arcán.

−Apa! Kérlek! – szorosan mellettünk állt és le sem vette a szemét Belláról. – Ez a lány nagyon fontos nekem. Nem hagyhatjuk meghalni. – tanácstalanság lett úrrá a helyiségen.

−Marco, drágám! – egy feltűnően szép nő vált ki a tömegből, nem volt nehéz szépnek lennie, hisz a család nagy része férfiakból állt. – Még soha senki nem volt fontos Ryannek. Évszázadok óta most mutat először érdeklődést valaki iránt.

−Fektessétek ide. – mutatott az ágy közepén álló kanapéra Marco. Óvatosan leraktam oda. – remek. Egy vámpírokkal zsúfolt házban vagyok. Ilyen is ritka. – Biztos, hogy ezt akarod? – nézett Ryanre.

−Egészen biztos. – el se hiszem, hogy át engedtem őt egy vámpírnak. Totálisan elment az eszem.

−Ez nem lesz egyszerű. – fordult aztán felém.

−Nézzétek! Nekem tök mindegy, csak tegyétek, amit kell! – de én továbbra sem mozdultam mellőle. Itt leszek végig. Nem hagyom magára bármi is történjék.

−Oké. Von! – egy név, ami nem mondott nekem semmit. Nem tehettem mást csak bíztam benne, hogy tudják, mit csinálnak.