Sziasztok! Meghoztam a frisst. Tudom, hogy már késő van, nem is tudtam átolvasni, de majd holnap pótlom és ha kell még javítgatom. De nem akartam már tovább várni, ha egyszer kész :) Remélem elnyeri majd tetszéseteket és megérte rá várni. Lesz majd benne átfedés az előző fejivel, de szerintem kibírható. Kérek mindenkit, hogy komizzon és mondja el a véleményét! Köszönettel: Zora Jó éjt mindenkinek!
−Érzitek ezt? – kérdezte Dean. A levegőbe szagoltam.
−Fúj! – húzta el az orrát Tami.
−Farkasbűz! – állapította meg Domi. Ajaj. Most nagy bajban vagyok. Alig pár perce értem haza. Nem akartam Bellát úgy ott hagyni, de nem volt más választásom. Ha ott találtak volna, nekem annyi. Úgy látszik, így sem úszom meg. Legalább megérte. Láthattam és beszélhettem vele. Ez a fontos.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen rám találnak. Akkor eszembe se jutott, hogy esetleg követhetik a szagomat. Nekik is jó a szaglásuk, ahogy nekünk. Ezért tudjuk azonnal kiszúrni egymást. Amikor mérlegeltem az esélyeket, valahogy erre nem gondoltam. El se hiszem, hogy ilyen veszélybe sodortam a családomat. Teljesen kétségbeestem. Most mi a francot csináljak?
−Mit kereshetnek itt? – fordult anya apához, aki ugyanolyan értetlenül tekintett az események elé, mint a többiek.
−Ezzel megszegik a szerződést, nem? – szegezte neki a kérdést Dean, teljesen feltüzelődve egy kis harc lehetőségétől.
−Nem! – vágtam közbe. Nem hagyhatom, hogy meggondolatlanul cselekedjenek. – Ha közülünk szegte meg valaki a megállapodást, akkor joguk van itt lenni és felbontani azt.
−De egyikünk se szegte meg. – Domi szavaira bűntudatosan hajtottam le a fejemet.
−Ryan! – kiáltotta el magát anya rémülten. Tami a szája elé tette a kezét, nehogy sikoly törjön fel belőle. – Ugye nem? – a rémület teljesen elhatalmasodott rajta. Számára mi tényleg a gyerekei vagyunk és mi is így érzünk iránta is és apa iránt is. Ezért igyekszünk megfelelően viselkedni, hogy ne hozzunk rájuk szégyent. Ezt most én pár perc alatt romba döntöttem.
−Miattad vannak itt? – intézte hozzám szavait Jami. Tami szorosan hozzábújt. Arca aggodalmat tükrözött.
−Nagyon úgy néz ki. – apa eddig nem szólt egy szót sem, csak az ablakon kémlelt kifelé.
−Itt vannak. Már látom őket. Csak négyen vannak. – nézett rám erő teljesen. Tudtam, ha élve sikerül ezt megúsznom, amit kétlek, nem úszom meg magyarázkodás és jó alapos fejmosás nélkül. Azt hiszem, egy időre eláshatom magam. – Az egyikük emberi alakban közeledik, a másik három farkasként. – csak négyen jönnek és az egyikük emberi alakban? Nem tűnik támadásnak ez a cselekedet. – Valamit cipelnek. – húzta fel a szemöldökét, fejét ismét felém fordította. Szeméből kétkedést olvastam ki. Anya, apa felé kapta a fejét, majd tekintetét rám emeltem. Az ő szemében csalódottság volt látható.
−Mit tettél? – hirtelen nem tudtam mire célozhat. Értetlenségem nem tartott sokáig. Azt hiszik bántottam valakit? Na, ne! Ennyire bolond azért nem vagyok. Rossz állapotban volt Bella, mikor ott hagytam, de nem miattam. Csak nem vele történhetett valami? Az nem lehet.
−Semmit, esküszöm! – semmi olyat, amire ők gondolnak, de ezt, hogy magyarázhatnám el nekik, hogy meg is értsék.
−Akkor, miért vannak itt? – Von se leplezte csalódottságát. Remek. Az egész család csalódott bennem. Méghozzá olyasmi miatt, amit el sem követtem. Azon kívül, hogy átléptem a határt, nem követtem el semmit. Nem hihetik rólam komolyan ennyi együtt töltött év után, hogy képes lennék ilyesmire. Igaz, senkinek a vére nem volt olyan erős hatással rám, mint Belláé. Annyira csábított, hogy magam sem hittem, képes leszek uralkodni a vágyaimon. De sikerült. Ezek után soha nem tudnám őt bántani. Nélküle nem tudnék tovább élni. Most jöttem csak rá, mennyire fontos lett számomra, pedig alig ismerem. Úgy látszik már soha nem is lesz alkalmam a közelébe kerülni.
−Én csak…
−Erre most nincs idő. Közelednek. – apa kitárta az ajtót, majd magabiztosan kilépett.
Mindenki körém gyűlt, szorosan takartak, még a fejem se látszódott. Mire jó ez az egész? Ha akarnak úgyis megtalálnak. Másnak pedig nem akarom, hogy baja essen. A kint zajló beszélgetésből tisztán hallottunk mindent. Ideges szemek cikáztak rajtam.
−Mit jelentsen ez? – hallottam apa hangját, ahogy kérdőre vonja őket, holott nagyon jól tudta. Igyekezett barátságos hangnemet megütni. Az arcát nem láthattam, de volt némi sejtésem, milyen fejet vághat. Nem hiszem, hogy ennek jó vége lesz. – Engedély nélkül jöttetek ide. – nem jó ötlet tovább ilyesmivel húzni őket. Csak ront a helyzeten.
−Ezt közületek is megtette valaki. – szóval tényleg amiatt jöttek ide. De akkor mért ilyen kevesen? Ez valami taktika lehet? Most kezdtem el igazán parázni. Itt a vég. – Ryan Fountain itt van? – a nevem említésére még szorosabb lett körülöttem a kör, ami rejtegetni próbált. Kedves tőlük, hogy megakarnak védeni, de ekkora falka ellen semmi esélyünk sincs. Vállalom a felelősséget a tettemért. Nem hagyom, hogy a családomnak bármi baja essen. Főleg nem miattam.
−Kimegyek és beszélek velük. Nem hagyom, hogy bajotok essen. – kiakartam furakodni testvéreim között, de nem engedték. Mindenhol elzárták a kivezető utat, mint valami hülye játékban.
−Ne beszélj hülyeségeket! – korholt le Domi. Szeret a hét mindennapján cikizni, szívatni, persze szerinte mindez poénos, azonban baj esetén mindig számíthatok rá. – Bármit is tettél, a család tagja vagy. Nem dobunk csakúgy oda nekik, hogy mentsük a bőrünket. – hálás voltam neki, de nem értettem egyet vele.
−De… ellenkezni akartam. Anya, könyörgő arcával találtam magamat szembe.
−Kérlek fiam! Hallgass a bátyáidra! – nem akartam fájdalmat okozni neki, ugyanakkor féltem is, netán miattam esik majd baja. Valamit ki kell találnom.
−Ha harcolunk, akkor együtt! – Dean teljes mértékig biztosra vette, harcra kerül a sor. Reménykedtem, hogy ez elkerülhető lesz. Füleltünk tovább a párbeszédre koncentrálva.
−Miért? – apa hangja bizalmatlanul csengett. Ekkor eszembe jutott, ha kifejezetten engem keresnek, akkor csak engem akarnak, így esély van a családom megmenekülésére. Persze, ha nem makacsolják meg magukat, amit én totálisan elképzelhetőnek tartok.
−Erre most nincs idő. – igen nyers volt, nem túl kedves. Valami komolyabb baj lehet. Nem csak a határátlépés miatt vannak itt. Bella! Csak nem történt vele valami? Remélem nem hiszik, hogy én bántottam? Annak nyoma kellene lennie rajta. – Segítenie kell. – furcsa volt ez a hirtelen hangnemváltozás. Apa nem válaszolt azonnal. Biztos mérlegeli a helyzetet.
−Rendben. – egyezett bele végül. Mindenki meglepve tekintett az ajtó felé. Halk morajlás futott végig rajtuk. Semmit sem láttam, mert takarva voltam. Nem akartam még nagyobb bajt, ezért mozdulatlanul vártam a fejleményeket. Szellő suhant át a szobán, az ajtónyitást jelezte, majd erőteljes lépteket hallottam. Közelebbről még elviselhetetlenebbül érződött a jellegzetes szaguk. Szóval apa beengedte őket. Nincs más, szembe kell néznem velük. – Miben segíthetünk? – az udvaron valóban segítséget kértek tőlünk. Furdalta is az oldalamat a kíváncsiság, mi lehet az.
−Hol van Ryan? – erre újra összébb húzódtak körülöttem. Hangja idegesen csengett, de nem úgy mint, aki azért dühös, mert szabályt szegtem. Kintről csak két farkas vonyítását lehetett hallani, ami azt jelenti, idebent ketten vannak. Merészek, amiért bemertek lépni egy vámpírokkal zsúfolt helyiségbe.
−Mi folyik itt? – kíváncsiskodott Dean. Engem is érdekelt volna. Főleg miért engedte be a házba. Nekem kellett volna kimennem. Ha azt várja, hogy vállaljam a felelősséget, megteszem. Nincsenek tisztában a tettemmel és annak kiváltó okával. Nem várhatom el tőlük, hogy megértsék.
−Ryan! – apa engem szólított. Na, itt a vége! Éreztem a fürkésző szemeket, amik engem keresnek.
−Itt vagyok! – léptem elő bátyáim védelmezéséből. Úgy nézhettem ki, mint egy gyáva nyúl, pedig nem vagyok az. Amint megláttam a magas, izmos alakot, rögtön tudtam kicsoda. Ő is ott volt az erdőben, amikor először találkoztam Bellával. A szoros kapcsolat akkor is látszott köztük, most mégis kétségbeesettnek látszott. Akkor sem volt valami jó állapotban Bella, de valami megfogott benne. Talán a gyönyörű barna szemei, vagy a helyzethez, fajtánkhoz való állása.
−Szükségem van a segítségedre. – a kezében lévő dologra tekintettem. A felismeréstől majdnem hanyatt vágtam magam.
−Bella! – azonnal ott termettem mellettük. Kétség se volt afelől, hogy segítek. De miben tudnék? Kíváncsi, döbbent szemek tekintettek végig rajtunk. Senki nem szólt egy szót sem. Várták a folytatást. Eltudtam képzelni miket gondolhatnak. Egy ember, akiért ennyire aggódom. Semmi jót nem jelenthet. Mintha beismertem volna a bűnösségemet. – Mi történt vele? – gondoltam ezzel valamennyire tudatosítom bennük, nem minden az, aminek látszik.
−Haldoklik. – nem, nem, nem. Az nem lehet. Miért sújt, így az élet? Most, amikor végre találtam valakit, aki tényleg érdekel. Még ha azaz illető ember is. Egy cseppet sem érdekelt. Csak vele akartam lenni. Élnie kell. – Csak ti tudtok segíteni rajta. – értelem futott végig rajtam. Szóval ezért jöttek ide. Ő is azt akarja, éljen, bárhogyan is, de éljen. Nagyon fontos lehet neki, ha rászánta magát erre a lépésre. Nem kellett sokat gondolkodnom kérésén. Én is pontosan erre vágytam. Bármi áron megkell mentenünk. És, ha ez az egyetlen módja, legyen. Csak ez lebegett a szemem előtt.
−Apa! Kérlek! – néhány lépést tettem felé, de Ballától nem akartam túlságosan eltávolodni. – Ez a lány nagyon fontos nekem. Nem hagyhatjuk meghalni. – számomra is meglepő volt, hogy ezt így bevallottam mindenki előtt. Vártam a célzásokat, de csak néma csönd volt a válasz. Ha még a poénkodásról is elfeledkeztek, akkor nagyon meglepődhettek. Ez az a pillanat, amikor elképzelni se tudtam, mire gondolhatnak. Csak egy valami jutott az eszembe. Biztos bolondnak tartanak.
−Marco, drágám! – anya hangja most már nyugodtan, lágyan és dallamosan szólt. A kétség eltűnt a szeméből, helyét ismét a szeretet, a bizalom foglalta el. Ez most a vihar előtti csend? – Még soha senki nem volt fontos Ryannek. Évszázadok óta most mutat először érdeklődést valaki iránt. – ez igaz is és ezt anya tudja a legjobban. Mindig is azt mondta, ideje lenne már mindannyiunknak társ után néznie. Pontosan tudja, ez nem olyan egyszerű. Nekünk, vámpíroknak is kell a tűz, az, hogy hatással legyen ránk a lány, aki mellett egy életre eltudjuk szánni magunkat. Másképp működünk, mert elég egy szikra és örökre megtaláltuk a társunkat. Ha elveszítjük, bosszút állunk. A mi családunk alapból, így működik. Ha valaki veszélybe kerül közülünk, mindenáron megvédjük. Főleg a lányokat. Eddig Tami volt az egyetlen. Mint a szemünk fényére, úgy vigyázunk rá. Néha túlzásba is esünk pedig neki is van vámpír ereje. De ez bennünk lakozik. Szépségével könnyen felhívja magára a figyelmet. Emiatt nem egyszer akadt nézeteltérésünk másokkal, ezért ezekre a dolgokra kifejezetten allergiásak vagyunk. Hozzánk tartozik. Jami nagyon be tud pörögni, ha megkörnyékezik a barátnőjét.
−Fektessétek ide. – apa részéről ezt beleegyezésnek lehetett tekinteni. Anya meggyőző tud lenni, de szerintem meg is nyugodott, hogy nem velem jöttek leszámolni. Mindent megtett volna, hogy ezt elkerülje. Még ebbe is belement. Ennek csak őrülni tudtam. – Biztos, hogy ezt akarod? – rám emelte szúrós tekintetét. Még mindig haragszik. Tudja, hogy akkor is megszegtem a szerződést, amihez nem volt jogom és most már azt is tudja mi volt az okom erre. Másnak szerencsére még nem esett le. Csak álltak a szoba közepén és döbbenten szemlélték a történteket.
−Egészen biztos. – szemernyi kétségem se volt. Naná, hogy ezt akarom. Semmi másra nem vágytam jobban. Bella lett számomra a legfontosabb. Most már tudom, mit érezhetett Jami, amikor Tamival összehozta a sors.
−Ez nem lesz egyszerű. – fordult Jacob felé. Azt hiszem, így hívják. Múltkor az erdőben hallottam, amikor ezen a néven szólították.
−Nézzétek! Nekem tök mindegy, csak tegyétek, amit kell! – hangja egyáltalán nem volt nyugodt. Nem lelkesedik azért, hogy azzá váljon amivé én, de mindenre képes, hogy megmentse. Még erre is. De egy tapodtat sem mozdult mellőle és nem úgy nézett ki, mint akinek szándékában áll. Egyet értettem vele. Mielőbb cselekednünk kell, különben késő lesz. Azt pedig nem hagyhatjuk.
−Von! – hívta a bátyámat apa. Nagy nehezen előre furakodott kíváncsi tekintetekkel övezve. – Vizsgáld meg légy szíves! – mondta neki, mikor melléje ért. – Von járt orvosi egyetemre. Ha valaki, ő biztosan tud segíteni. – szavait Jacobhoz intézte, aki végig Bellát figyelte.
−Elég rossz állapotban van. – ezt már tudtuk. Itt az ideje a cselekvésnek. Megfogta a csuklóját. – Alig van pulzusa. – majd a hasára tette a kezét. – Ez egyáltalán nem tetszik. – hirtelen vért öklendezett. Borzalmasan megijedtem. Hang nem jött ki a torkomon. Ide-oda kapkodtam a fejemet. – Mindjárt megfullad. – felemelte a fejét, hogy a vér ne csússzon vissza a torkába. Terjengeni kezdett a szaga. A szemek elsötétedtek. Senki nem vett levegőt. Hihetetlen önuralomról tettek bizonyosságot. Tami nem bírta tovább, Jaminek kellett kitámogatnia a friss levegőre, nyomukban a többiekkel. Az én torkom is iszonyatosan kapart, de nem akartam magára hagyni Bellát. – Azonnal meg kell műtenem, különben nem tudunk segíteni rajta. Van néhány felszerelésem odafönt. Szükségünk lesz az irodádra. – apa is vívódott, de elég jól tartotta magát. Velünk ellentétben többszáz éves tapasztalattal rendelkezik minden téren. De mi is jól csináljuk. – Marco! Jól vagy? Tudsz asszisztálni? – ez meredek lesz az biztos. Csak ezen legyünk túl.
−Persze. Nincs semmi bajom. – levegőt azért ő sem vett. Iszonyatosan küzdött, de én bízom benne, bár ő sokszor nem tette velem kapcsolatban.
−Akkor gyorsan vigyük fel a dolgozószobába. – szerettem volna segíteni. Jacob eddig csak szótlanul állt. A torkom egyre jobban kapart, de nem érdekelt. Egy valami számított. Bella megmentése.
Apa ép felakarta emelni, de Jacob nem engedte.
−Majd inkább én viszem. – nem tűrt ellentmondást. – Valamivel jobban bírom a vért, mint ti. - nem álltunk az útjába. Igyekezett tőlünk védeni míg megtehette. A többiek idegesen toporogtak kint. Senki se tudta, mi a fene a folyik itt. Még mindig azon agyaltak, mi ez az egész, mi üthetett belém. Anya magyarázta nekik, nagy nehezen kezdték érteni.
−Szóval családunk bővül egy új taggal. – hallottam Deant, ahogy agyában a helyére pattantak a szálak. – Cool! – de nem tudta megállni az iróniát sem.
Mutattuk Jacobnak az utat. Menet közben egy újabb adag vér hagyta el Bella száját, amitől véres lett Jacob egész pólója.
−Nincs már sok időnk. – léptünk apa dolgozószobájába. Most már igyekeztem én sem lélegezni. Vonon semmi erőlködés jele nem látszott. Hogy csinálhatja? A vér illata mindent egyre jobban belengett. Tudtam kint is nagy küzdelem zajlik, de legalább ott van a friss levegő ereje. – Ide tedd! – kotort le az íróasztalról mindent. Jacob óvatosan ráfektette a kemény asztallapra. – Te jobb, ha most kinn maradsz! – tolt az ajtón kívülre.
−De… - időm se volt ellenkezni, már be is csukta előttem az ajtót. Ez nem fer. Én is jelen akarok lenni. Minden percet szeretnék mellette tölteni. Azért lehet, így a legjobb. Nem tudom meddig tudtam volna uralkodni magamon. A vére most is csábít, úgy vonz, mint valami függőt. De azt hiszem a sok vér ellenére, elég jól csináltam. Mind ügyesek voltunk. Le a kalappal a családom előtt. Amint rosszra fordult a helyzet azonnal leléptek friss levegőt szívni a kísértés elkerülésének érdekében. Ezért örökké hálás leszek nekik. Most már csak abban bízhattam sikerül megmenteni Bellát.
- Ebbe szeretnék tőled mérget Ryan! Az a legjobb, ha a tiéd kering majd az ereiben. Több helyen meg is kell majd harapnod. Menni fog? - kinyílt az ajtó és Von jelent meg. Mindenhol vér lepte. Az agyam teljesen leblokkolt. Vége a műtétnek? - Figyelsz te rám egyáltalán?
- Menni fog! - nagy nehezen eljutott a tudatomig, mit várnak tőlem. Azt akarom, hogy hozzám tartozzon, de neki kell majd döntenie. Ha nem akar velünk maradni, nem fogom kényszeríteni.
- Biztos? Itt nincs hibázási lehetőség. - kérdőn nézett rám. Ez a bizalmatlanság kezd egy kissé idegesíteni. A torkom kaparása nem csökkent, de ez nem jelent semmit. Érte bármire képes lennék.
- Megtudom csinálni. - elvettem tőle az üvegcsét. A helyiségben lévő csöndet éles sikoly törte meg. - Bella!
- Most a saját feladatoddal törődj! - majdnem berohantam megnézni, mi van vele. Von visszatartott.
- Minek mérget tennem ebbe az üvegbe? - csak most esett le igazán, mit is kell csinálnom. Az agyam annyira máshol járt. Legszívesebben ott lettem volna mellette. De az nem lett volna a legjobb, ezt én is tudom. Úgy se tehetek semmit, amit Von ne tenne meg érte.
- Mert egy injekciós tűvel egyenesen a szívébe juttatjuk. Aztán pár helyen megharapod, hogy minél gyorsabban terjedjen a méreg. - felfogtam a lényeget. Végül is mindegy, csak sikerüljön.
A család kérdő tekintetétől ölelve, elmentem vadászni, hogy mérget tudjak csepegtetni az üvegbe. Legalább ennyit segíthetek, ha mást nem is. Siettem. Minél előbb vissza akartam érni, nem volt túl sok időm.
Hamar sikerült is elintéznem. Most nem vacakoltam annyit elvégre nem enni mentem.
Semmivel sem törődve rontottam be.
- Sikerült. - jelentettem ki. A látvány iszonyatos volt. Bella mozdulatlanul feküdt, egész testét vér borította. A torkom kapart vére illatától még sem éreztettem késztetést, hogy bántsam. Azt akartam, legyen jól mielőbb. Jacob nem volt a helyiségben. Tudtam, milyen feladatot bíztak rá, így nem kérdezősködtem.
- Pont időben. - vette ki a kezemből. Egy tűvel felszívta és egyenesen Bella szívébe szúrta. - Most te jössz! - hirtelen azt se tudtam mihez kezdjek. - Ryan! Erre nincs idő.
- Oké! - közelebb léptem, megfogtam a karját és megmartam a hajlatát, majd megnyaltam, hogy beforrjon a seb. Apát láttam párszor, hogyan csinálja. Most igazán jól jött. Még pár helyen tettem ugyanezt. Nem hittem, hogy sikerülni fog megállni, de a megmentési szándék erősebb volt bennem.
- Egyelőre ennyit tehettünk. Nincs más, mint a várakozás. - tudtam ez elég hosszú folyamat lesz, de ha törik, ha szakad én végig mellette leszek.
Mellé húztam egy széket és leültem. Kezét az enyémbe vettem. Minden rezdülését érezni akarom. Tudnom kell sikerült-e.
Három napon keresztül nem mozdultam mellőle egy tapodtat sem. A harmadik napra már teljesen ki voltam. Óriási fájdalmai voltak. Annyiszor kérte a sikolyok közepette, hogy öljem meg, mert nem bírja elviselni az égető fájdalmat. A szíve egyre gyorsabban zakatolt. Az arcomon feszültség látszódott. Szemeim sötétlettek a lila karikáktól és egyre inkább karmazsin vörössé vált. Testét állandóan görcs rángatta. Szorosan fogtam a kezét. Azt akartam, hogy érezze, mellette vagyok, nincs egyedül. A légzése szaporábbá vált. Kezdtem türelmetlen lenni. Mikor lesz már vége? Valamit elrontottam? Ezért nem ébredt még fel? A családtagjaim gyakran benéztek. Izgatottan várták az új családtag ébredését. Akkor mit szóljak én? Jacob is benézett. Azt mondta itt lesz, amikor elérkezik az idő.
−Miért nem ébred már fel? – kérdeztem Vont, amikor bejött megnézni mi a helyzet. Az átváltozás három napig tart. Bella már jócskán benne van a harmadik napban. Ez egyre jobban idegesített.
−Már nincs sok hátra. Hallgasd csak a szívét! – mást se csinálok csak azt hallgatom. – Közeleg az utolsó szívdobbanás felé. Szólok a többieknek is. – mindenki benyomakodott a nem túl nagy helyiségbe. Létszámilag elég nagy családnak számítunk és most még bővülünk is. Ez mosolyt csalt az arcomra. Közösen vártuk a végkifejletet.
Nem volt könnyű megszokniuk és elfogadniuk döntésemet. Azonban látták mennyire komolyak a szándékaim, mennyire fontos nekem ez a lány. Mellém álltak és most már támogatnak, mindenben segítenek, amiben kell. Bella újszülött lesz. Őket nehéz kordában tartani, de mindent megfogunk tenni, hogy ő más legyen. Nem hagyom szörnyeteggé válni, bármibe is kerüljön. Örültem, hogy apa is mellém állt. Nélküle nem ment volna és még mindig jobb ez a megoldás, mintha hagytuk volna meghalni. Az elmúlt napokban megenyhült, ugyanolyan izgatottan várta az ébredését.
Bella szemei hirtelen tágra nyíltak, egyelőre nem mozdult. A plafont leste, figyelte a neszeket, ismerkedett a helyzettel. Éles szaglása miatt az erős ingerektől elfintorogta magát. Megszorítottam a kezét. Amint megérezte az érintésemet, felpattant és a sarokban leguggolt ugrásra készen. A bátyáim készenlétben álltak, ha kiakarna törni, vagy támadna, hogy védje magát. Jacob előlépett a tömegből. Eddig észre se vettem, hogy itt van. A sok vámpír elnyomta a szagát. Örültem jelenlétének, mert Bella minket nem ismer. Talán neki sikerül megnyugtatnia. Látnia kell egy ismerős arcot, akiben megbízik. Csak remélni tudtuk, nem hatalmasodik el rajta Jacob szíve dobbanásának hallatára a vér utáni vágya. Jacobot ez nem aggasztotta, bátran lépdelt feléje. Bellán nem látszott semmilyen késztetés.
−Bella! Én vagyok az, Jake! – óvatosan közeledett felé, nehogy megijessze. Bella körbejáratta tekintetét. Félelemnek nyoma se volt, csak a bizalmatlanságnak. Védekező pozícióján nem változtatott. Szeme megakadt Jacobon.
−Jake? – hangja még lágyabb és dallamosabb lett. Zene füleimnek. Jobban akartam őt, mint valaha. – Hol vagyok? Mi történt? – ilyenkor jön a felvilágosítás az újak számára.
−Bella… - rám nézett, de Jacob leintett.
−Ezt hagyd rám! – hangjából fájdalom hallatszott ki. Nem lehetett könnyű meghozni ezt a döntést. Hisz azzá vált a számára egy nagyon fontos személy, akik ellen küzd. De megtette csak azért, mert megakarta menteni. Ezt becsülöm benne. Vállalta ezt a kockázatot. Nem tudni, hogy fog reagálni és ezek után mi lesz a véleménye a farkasokról és minden másról is, mennyiben fog változni az új éne.
−Haldoklottál. Nem volt más választásom. – hajtotta le a fejét. Kíváncsian vártuk a reakcióit. – Nem hagyhattam, hogy meghalj. Beszéltél nekem Ryan Fountainról. Elhoztalak hozzájuk és a segítségüket kértem. Gondolhatod, nem volt könnyű megtennem, de érted bármi képes lettem volna. – mutatott végig rajta. Bella végig nézett magán. Megtapogatta a testét. Tükör sima, selymes bőre csillogott a lámpa fényénél. Nem úgy, mint a napfénytől, csak gyengén, de extra szépséget kölcsönzött neki. Barna haja hosszabb lett. Sokkal jobban állt neki.
−Akkor én most vámpír lettem? – tett egy lépést Jacob felé. Ő nem mozdult, de a bátyáim közelebb léptek, hogy gyorsan tudjanak cselekedni, ha baj lenne. – Iszonyúan bűzlesz Jake! – fintorogta el magát. Dean felnevetett. Mérgesen néztem rá. Ez nem a poénkodás ideje.
−Te sem panaszkodhatsz. – mosolygott rá. Egyáltalán nem vette magára.
−És mi van…
−Minden rendben. – vágott közbe. – Jól vagy és az a fontos.
−A falka? Most az ellenségük lettem? – hihetetlen ez a nő. Most is csak az érdekli, hogy ne veszítse el a barátait. Még egyszer sem mutatta jelét szomjúságnak, nem úgy viselkedik, mint egy szokványos újszülött. De hát sosem volt szokványosnak mondható.
−Nekik te mindig csak Bella maradsz. Emiatt nem kell aggódnod és a szerződés miatt sem. Engedélyeztem nekik, így nem szegték meg azt. – bele se mertem gondolni mi lesz a határátlépésemmel. Az is annak számít.
−Jake! – Bella kinyújtotta felé a kezét. Küszködés jelét továbbra sem mutatta. Szerettem volna tudni mi játszódik le benne. Túlságosan jól csinálja.
−Nekem is ugyanaz vagy, aki eddig. Részemről se változott semmi. – nyugtatta meg. Szavak nélkül is tudta, mit akar. Ez egy kicsit feszélyezett.
−Köszönöm! – szorosan ölelte magához. Jacob nem húzódott el, hideg árintésétől kicsit megrázkódott, de viszonozta.
−Vigyázz, mert összeroppantasz! – az újszülött vámpírok az első évükben nagyon erősek. Óvatosnak kell lenniük.
−Bocsánat! – eresztette el rémülten.
−Semmi baj. Túlélem. – mosolygott ismét rá, de a vidámság hiányzott belőle. Bella jól viselte vámpírságának hírét. – Ugye emlékszel Ryanre? – most rajtam a sor.
−Igen. Átlépte a határt, hogy láthasson engem. – halk morajlás suhant végig a családomon. Kiderült, mi volt az a nagy bűn, amit elkövettem. Ezt nem tartották olyan nagy vétségnek, cikiztek is miatta, de látszott rajtuk a megkönnyebbülés.
−Igen. – szúrósan nézett rám Jacob. – De most quittek vagyunk. Az ő mérge csörgedezik az ereidben.
−Ez azt jelenti, hogy hozzád tartozom? – mélyen a szemembe nézett, amitől zavarba jöttem. A szemei barnasága hiányozni fog, de a vére okozta vonzalom az nem. Hihetetlen most is milyen reakciókat vált ki belőlem.
−Csak, ha szeretnéd. Nem kényszerítünk semmire. – sütöttem le a szemem. Ha bele nézek az övébe elvesztem a fonalat. Azonban tisztán akarok gondolkodni. – Szabadon távozhatsz. – elgondolkodhatott a lehetőségeken, mert nem válaszolt azonnal.
−Szeretnék veletek maradni. – nyújtotta felém a kezét. Jacobnak nem tetszett a jelent, de ő most már vámpír, hozzám való. – De ugye tudod, mit jelent ez? Nem csak magamra kell gondolnom.
−Pontosan tudom. Ne izgulj! Így is akarlak! – óvatosan megérintettem a felém nyújtott kezet. Ujjaink összekulcsolódtak. – Biztos szomjas vagy. Menjünk vadászni! – ajánlottam fel. A többiek szótlanul nézték a lezajlott jeleneteket. Várták, mikor kerülhetnek sorra. Még senkit nem láttam, aki ennyire ura lett volna önmagának az átváltozás után.
−Előbb szeretnék megismerni mindenkit. – szeme az ajtóban várakozó tömegre siklott. Ellen lehet állni egy ilyen kérésnek?
−Oké. – egyeztem bele. Már ők is úgyis tűkön ültek.
Egyesével bemutattam neki mindenkit. És azt is elmondtam kiről, mit kell tudni. Nem hagytam ki Dean és Domi hülye szokásait sem. Csak azt reméltem Bellát kihagyják belőle.
Egyszerre köszöntötte őt mindenki, amin jót nevettek velünk együtt.
−Szia Bella! – anya odajött külön üdvözölni egy ölelés kíséretében.
−Isten hozott köztünk! – üdvözölte apa is.
−Úgy örülök! Végre nem én leszek az egyedüli lány. – ölelte meg lelkesen Tami is. – Néha nagyon nyomasztó tud lenni.
−Én is örülök, hogy mindenkit megismerhettem. A nevem Isabella Swan, illetve most már nem. – Jacob felé fordult, de nem mondott neki semmit.
−Most már Bella Fountain vagy. Hozzánk, illetve Ryanhez tartozol. – erősítette meg apa, ezzel hivatalosan is családtag lett. – Ez pedig nálunk szent dolog. A férfiak védelmezik a család nő tagjait, igaz te most egy ideig erősebb leszel nálunk, de ez nem változtat semmin. – az biztos. Bármire képesek vagyunk értük, csak próbálja bárki is bántani őket.
−Rendben és köszönöm még egyszer! Jake! Ugye még barátok vagyunk? – ahogy gondoltam, nagyon erős kapocs van köztük. Még most sem akarja elveszíteni őt.
−Persze. Ettől nem kell félned! – küldött feléje egy biztató mosolyt. – Csak nem tudom, mit mondjak Charlie-nak. Leszedi a fejemet, amiért elveszítettelek.
−Ki az a Charlie? – kérdezte apa érdeklődve.
−Charlie Bella apja. Teljesen ki lesz akadva.
−Bellának elég sok ismerőse van itt. – tettem hozzá ezt a ténymegállapítást.
−Értem. Akkor kénytelenek leszünk tovább állni. Senki sem láthatja így, szembetűnő lenne ez a változás és az is, hogy veletek lóg, kerülve mindenkit. – tökéletesen igaza volt apának, de most már tényleg itt az ideje vadászni mielőtt elviselhetetlenné válik a szomjúsága, olyannyira, hogy elveszítse a fejét. Az ő akarat ereje sem fog örökké tartani.
−Előbb elmegyünk vadászni. Később megbeszéljük! – nem hagytam reakció időt senkinek sem. Magam után húztam és szélsebesen léptünk le. Soha nem voltam még ilyen boldog. Enyém a legtökéletesebb nő az egész világon. Örömmel néztem hátra az utánam futó Bellára, aki minden gyötrelmétől, fájdalmától megszabadulva, csak úgy ragyogott az éjszakában, ahogy a hold megvilágította tökéletes alakját. Már biztosan tudtam, mindennél jobban szeretem. Velem maradt. Most pedig együtt fogunk vadászni. Jobban nem is végződhetett volna ez a nap!
