2. fejezet - Változások

“Az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul – minden izgalom tehát belső felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszűnik. Arra gondolj, hány változásnak voltál már magad is tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga.”

(Marcus Aurelius)

A végét nem teljesen ilyennek szántam. Egy kicsit átírtam. Először Jacob beszélt volna végig, de aztán úgy gondoltam Sam a falkavezér, ezért vegye át az irányítást, így ilyen lett a vége. Nem tudom milyen lett az egész fejezet, ezért kérlek titeket komizzatok! Köszi! :)

−Most mi lesz? – ültem az ágyam szélén Jacobbal az oldalamon. Apám nem láthat így, különben kitér a hitéből. A suli is kilőve.

−Az lesz a legjobb, ha egy időre hozzánk költözöl. – döbbentem néztem rá. Billy azóta, hogy egy vámpírt választottam, nem igazán kedvel. Nem hiszem, hogy repesne a jelenlétemtől.

−Jake! Nem hiszem, hogy… - nem hagyta folytatni a mondatot.

−Jobb, ha nem maradsz itt. Charlie meg fogja érteni, hogy most neked ez lenne a legjobb. – teljesen elszánt volt ez üggyel kapcsolatban, de engem gyötörtek a kétségek.

−Billy? – ez a kérdés foglalkoztatott leginkább. Nem úgy néz ki, mint aki megóhajtja vitatni vele ezt a döntését.

−Miatta sem kell aggódnod. – mondta határozottan, mint, aki nincs tisztában az apja irántam táplált érzéseivel.

−De Jake! – próbálkoztam az ismételt ellenkezéssel, ami egy kicsit felbőszítette.

−Most már fejezd be az ellenkezést! Vagy esetleg van más ötleted? – igaza van. Jobb nekem se jutott eszembe. Most az a legfontosabb, ne legyek szem előtt. Kelletlenül, de beleegyeztem. – Oké. Maradj itt! Azonnal jövök. – az ablakon át távozott, mert így gyorsabb volt. Charliet már korán reggel hallottam elmenni dolgozni. Hamar visszaért, így gondolom farkas alakban tette meg az oda-vissza utat.

−Ezt vedd fel! – dobott oda nekem egy ruhadarabot. Nem ellenkeztem, gyorsan magamra kaptam. Teljes mértékben rábíztam magam. Csak néztem, ahogy a bőröndömbe összedob még néhány cuccot a részemre. – Visszafelé beugrottam Charliehoz. – hát erre nem számítottam. Ahhoz képest, akkor gyorsabban visszaért, mint gondoltam. – Nagy vonalakban vázoltam neki, hogy neked, most az lenne a legjobb, ha oda költöznél hozzánk. Amúgy is rád fér a környezetváltozás. – mosolygott rám, de közben iszonyatosan gyorsan pörögtek a kezei. – Nem kellett győzködnöm. Rögtön belement. Azt mondta, este beugrik megnézni, mi van veled. – rémülten néztem rá. Akkor a költözésnek semmi értelme nem lenne. – Sikerült erről lebeszélnem. Mondtam neki, hogy jobb, ha egy ideig hagy pihenni. – Jake mindenre gondolt. Szerencsés vagyok, amiért egy ilyen jó barát van mellettem, ebben a nehéz helyzetben. Csak azt remélem, ez így is marad.

−Ugye, te soha nem hagysz el engem? – meghatódtam ettől a túlzott figyelmességtől. Alig bírtam visszatartani a könnyeimet.

−Hogy kérdezhetsz ilyet? Hát persze, hogy nem. – közben elkészült a bőrönddel és levitte a kocsiba. Aztán visszajött értem. Feltámogatott, majd a végén úgy ítélte meg, jobb, ha a karjaiban visz az autóig. Számára én nem vagyok túl nehéz. Izomzatát tekintve, könnyedén feltud emelni.

−Akármi történik, akkor sem? Mindig a barátom leszel? Örökké? – beültetett maga mellé, majd a vezetőülésbe fészkelte magát, aztán gázt adott és száguldott La Push felé.

−Mire akarsz kilyukadni Bella? – nem értette kérdésemet. Még én magam se tudom, miért tettem fel ezeket. Csak azt tudom, hogy a szájából kell hallanom. −Persze, hogy mindig melletted leszek, történjen bármi. – simított végig az arcomon. Ezek a szavak megnyugvással töltöttek el.

Jacob leparkolt a házuk előtt. Még szerencse, hogy az ő autójával jöttünk. Az enyémet Billy, már biztos km-kel előbb meghallotta volna. Előbb kiszedte a bőröndömet a csomagtartóból és első körben azt vitte be, majd visszajött értem. Nem időzött bent túl sokáig, így Billy vagy nincs itthon, vagy egyelőre még nem fogta fel, mire vetemedett Jacob az ő házában. Nagyon félek a reakciójától. Ölben vitt be a házba. Rémületemre Billy nagyon is otthon volt, úgyhogy most aztán parázhatok, mi fog kisülni ebből az egészből. Jake azonnal a szobájába vitt. Letett az ágyra, betakargatott, majd az ajtót becsukva maga után, szó nélkül távozott. Az idegességemet csak fokozta a rosszul létem. Bár egyelőre nem voltak fájdalmaim, a bőröm feszült a testemen, mintha a csontjaim utat akarnának törni maguknak, hogy kiszabaduljanak testem szűk kis celláiból. Csak arra tudtam gondolni, biztos most vitatják meg a jelen helyzetet és ez egy cseppet sem segített megnyugodni. Sejtésemet beigazolták a csukott ajtón át beszűrődő hangos szavak zaja. Hangosan vitatkoztak. Rajtam. Már csak ez hiányzott. Egyáltalán nem akartam Jaket ilyen helyzetbe hozni. Főleg nem az apjával szemben.

−Jacob! Neked teljesen elment az eszed? – hallottam Billy nem épp vidám és kellemes hangját. – Hogy hozhattad őt ide?

−Ez volt a legjobb megoldás. Nincs valami jól és csak így tudok rá vigyázni. – Jake próbálta megőrizni a nyugalmát. Az apjával szemben nem akart kijönni a sodrából.

−Van családja, akinek az a dolga, hogy vigyázzon rá. Ez nem a te feladatod. – Billy azonban kezdte elveszíteni a türelmét. A hangja egyre magasabban és dühösebben csengett.

−Bella a barátom, így az én feladatom is vigyázni rá és neki most az a legjobb, ha itt marad velem. – ennek nem lesz jó vége. Nem kellett volna belemennem ebbe az egészbe.

−Egy vámpírt választott Jake, nem törődve a te érzéseiddel. – mindig ezt hozza fel, amikor hatni akar rá. Ő mesélte nekem.

−Ez nem jelent semmit. Az iránta való barátságomon ez, eddig sem változtatott és ezután sem fog.

−Akkor se maradhat itt. – jelentette ki Billy, nagyon határozottan.

−Már pedig marad. Ez ugyanúgy ez én házam is. Azt hozok ide, akit akarok. – nem sokkal később Jake, már a mögötte becsukódott ajtó előtt állt a szobájában, ahol én szomorúan hallgattam végig az apjával fojtatott, miattam történő veszekedését.

−Sajnálom. – eredtek el a könnyeim. Elég gyakran előfordul mostanában. A legkisebb dolgon is képes vagyok elsírni magam.

−Nem a te hibád. Apám makacs, de idővel majd beletörődik. – leült mellém az ágyra. – Emiatt, ne aggódj! Próbálj meg pihenni! – takargatott be ismét, mert időközben lecsúszott rólam a takaró. – Hogy érzed magad?

−A helyzethez mérten, meglepően jól. – valójában így is van, a feszítő érzést kivéve, ami még számomra is újdonság.

−Nekem most el kell mennem. Enyém az őrjárat. – arca gondterhelt lett. – Előtte azonban hozok még neked ennivalót.

−Nem vagyok éhes. Nem kérek semmit. Inkább azt mondd el, mi a baj?

−Az elmúlt napokban alig ettél. Most már ideje lenne valami ételt fogyasztanod.

−Jake! Nem kívánok semmit. Nem mondod el, mi van? – próbálkoztam újra.

−Hát ha nem, akkor nem. Most mennem kell. – úgy tűnt, nem óhajt beavatni, de így nem hagyhat itt, különben megöl az idegesség, hogy mi van vele. Megfogtam a kezét. Morcosan nézett rám. – Nincs semmi komoly baj. Csak feltűnt néhány új vámpír, akiknek még nem tudjuk mik a szándékuk. Már csak ez hiányzott. Cullenék elmentek, - fakadt ki, - erre jöttek helyettük mások. Már soha nem lesz nyugtunk ezektől a vérszívóktól?

−Nyugodj meg! – simogattam meg a kezét. – És nagyon vigyázz magadra! Nem bírnám elviselni, ha valami bajod esne. – ismét könnyekkel telt meg a szemem. Remek. Már soha nem lesz vége ezeknek az érzelmi hullámoknak? Jake törölte le őket.

−Te csak pihenj! Észre se veszed és már itthon is vagyok. – adott egy utolsó ölelést és távozott. Idegen vámpírok. Vajon, mit akarhatnak itt? Ők biztos nem vegetáriánusok. Jaj, nekem. Remélem, senkinek sem esik baja. Kopogtattak az ajtón.

−Tessék! – szóltam ki meglepetten. Billy dugta be a fejét.

−Bejöhetek? – kérdezte nagy meglepetésemre.

−Persze. – nem tudtam hova tenni ezt a dolgot.

−Beszélnünk kell Jacobról. – mondta nagyon komolyan.

−Mi van vele? – kapott el a rémület. Csak az előbb távozott. Nem esett máris baja? – Jól van?

−Igen. – nem értette miért kérdezem. – Te is tudod, hogy nem örülök a jelenlétednek. Ne érts félre! Ez nem ellened irányul, - persze, hogy nem. Akkor meg, miért olyan ellenséges velem? – de amíg Jake veled foglalkozik, esélye sincs egy normális életre, hogy végre találjon magának valakit. – ezzel én is tisztában vagyok. De, mit tegyek? Szükségem van rá. – Ezért arra szeretnélek kérni, hogy ha fontos neked, akkor tűnj el az életéből! Hagyd végre, hogy élhesse a saját életét. A döntés a te kezedben van. – meg se várta reagálásomat, mondandója végeztével távozott. Igaza van. Nagyon is igaza. Nem várhatom el Jaketől, hogy életem végéig engem pesztráljon. Megérdemli a boldogságot és velem soha sem lenne az. Gyors elhatározás született a fejemben. El kell tűnnöm. Jake egy idő után meg fog bocsájtani nekem és éli majd az életét. Azért még se távozhatok szó nélkül. Egy búcsúlevelet, magyarázattal megérdemel. Többel úgy se szolgálhatok. Nagy nehezen felkeltem. Nehezemre esett a mozgás, de muszáj volt megerőltetnem magam. A kész levelet letettem az ágyra. Ott biztos hamar megtalálja. A bőröndömet nincs erőm magammal cipelni. Azt se tudom még, hova megyek. Csak kilyukadok valahol. Ha egyáltalán a fájdalmaktól sikerül bárhova is eljutnom. Éppen hogy csak a kilincs után nyúltam, mikor az egész testem rázkódni kezdett a fájdalomtól. Nem adhatom fel most. Kilestem az ajtón. Nem láttam Billyt sehol. A bejárati ajtóhoz osontam, már ahogy bírtam, mert a fájdalom nem, hogy csökkent volna, erősödött. Majdnem felkiáltottam. De sikerült csendben elhagynom a házat. Az erdő felé indultam. Bár, ott nem tudom, mennyi esélyem lesz elbújni, hisz Jake, minden zegzugot ismer és km-ről is megérzi az illatomat. Csak abban reménykedhetek, hogy mire megtalálja a levelet, sikerül eléggé eltávolodnom a háztól. De még akkor is utolérhet sec-perc alatt. Már pedig, én nem vagyok hajlandó visszamenni és tovább belerondítani az életébe. A fájdalom olyan erős, hogy majdnem minden fánál meg kellett állnom, hogy egy kicsit kifújjam magam. Minden lélegzetvétel, minden mozdulat óriási kínszenvedés. De nem állhatok meg, muszáj tovább mennem. Újra neki kellett támaszkodnom egy fának, de hirtelen, zajra lettem figyelmes. Csak nem talált meg máris? Az nem lehet. Még nem araszolok olyan régen az erdőben. Jake pedig még biztosan nem ért vissza az őrjáratról.

A fák mögül egy idegen lépett elő. A szeme vörösen izzott, a bőre hófehér volt és gyémántként csillogott a napfényben. Egy vámpír. E felől, semmi kétségem. Biztos ő is azok közé tartozik, akikről Jake beszélt. A szemén látszott, tényleg nem vegetáriánus, teste, más emberek vérétől duzzadt. És most rám fáj a foga. Támadásra készen állt, hogy bármikor lecsaphasson. A kezemmel a fát támasztottam. Alig kaptam levegőt, nehezen lélegeztem.

−Kérlek, ne bánts! – nyögtem, felé pillantva, alig hallhatóan, de tudtam, ő meghallotta. Egyre csak közeledett felém. Egy szót sem szólt. Hát, elérkezett a vég. Legalább a kínzó fájdalmaktól megszabadulok végre. Ekkor valami furcsára lettem figyelmes. Ezt ő is észrevette, mert megtorpant. Körülöttünk, körös-körül, farkasok jelentek meg.

−Ne, merj hozzáérni, - hallottam meg Jacob hangját, aki emberi alakban lépett ki a fák mögül – különben megbánod!

−Jake! – a tüdőm levegő után áhítozott.

−Itt vagyok Bella. – jött oda mellém segíteni. – Még is, mit képzeltél? Hazamentem, megnézni jól vagy-e és csak egy levél fogadott. – nem ez a legjobb pillanat, meg hely se, ezt megvitatni. Az idegen vámpír még mindig nem mozdult. Érdeklődve figyelte az eseményeket, de a szeme meglepettségről árulkodott. – Hogy jutott pont most eszedbe az erdőbe jönni, mikor elmondtam mi a helyzet?

−Talán ezt nem most és nem itt kellene megbeszélnünk. – néztem rá mérgesen.

−Igaz, de később folytatjuk még. Nem úszod meg ennyivel. – jelentette ki. – Gyere! Haza viszlek. – már emelt is volna fel, de ellenálltam.

−Nem megyek vissza hozzátok Jake. – szóhoz se jutott a döbbenettől.

−Mi van? – mint, aki nem hisz a fülének.

−Billy nem kedvel engem, mióta egy vámpírt választottam, te is tudod. És én nem akarok olyan helyen lenni, ahol nem látnak szívesen. – jobb, ha a részletekbe most nem megyek bele. A levélbe pontosan leírtam, mit miért teszek. Akkor miért nem enged el? Tudtam, hogy ez lesz, de reméltem még is elkerülhető.

−Bella!

−Ne, most, kérlek! Nem érzem jól magam. – ez így is van. A fájdalmak erősödtek. A vámpír, ismét megindult felénk. Az összes farkas elkezdett vicsorogni és morogni, Jake pedig védelmezően elém állt.

−Vidd Bellát Emilyhez! – lépett elő szem, a falkavezére emberi alakjában. – Majd ő gondoskodik róla. – Jake az ölébe kapott, de egyelőre nem mozdult.

−Nem akarlak bántani. Esélyem se lenne, annyi farkassal szemben. – szólalt meg végre lágy, dallamos hangján. Még Edwardénál is kellemesebb volt a hangja.

−Akkor meg, mit akarsz? – mordult rá Jacob. – Átlépted a határvonalat. Ez itt már a mi területünk, amin épp meg akartál támadni egy embert. Aki mellesleg, hozzánk tartozik. – jó volt ezt hallani, de nem tartozhatok hozzájuk. El kell engednem Jacobot. Élnie kell a saját életét.

−Sajnálom, oké? Hibát követtem el, majd nem megszegtem a saját szabályunkat is, amit nagyon röstellek. – miért magyarázkodik? Hisz látszik rajta, hogy emberek vérével táplálkozik. Az én vérem pedig mindenki számára igen csábító. – Nem tudtam, hogy léteznek határvonalak. – őszintének hangzik, de Jacob türelme fogytán. Érzem, ahogy egész testében remeg. Uralkodik magán, mivel az ölében vagyok, de nem sok kell, hogy dühében átváltozzon és támadjon. Előtte csak letesz engem?

−Jacob! Ti jobb, ha mentek most. Te meg mondd, mit akarsz, aztán tűnj el, mielőtt meggondoljuk magunkat és még se hagyunk életben. – csatlakozott be szem átvéve a beszélgetés irányítását. - Vámpírokkal, nem szoktunk kivételt tenni. Neked szerencséd van, egyelőre, de ez még változhat.

−Csak szerettem volna bemutatkozni. Ryan Felton Fountain vagyok. – milyen szépen csengő név.

−Á! – mintha Jacob megvilágosodott volna.

−Te is a Fountain család tagja vagy? – kérdezte Sam hűvösen. Ismerik őket? Hogy lehet ez? És akkor mért nem tesznek ellenük semmit? A város veszélyben van, ők meg nem tesznek semmit. Miért? – Ma kötöttünk a családoddal szerződést. – ezen most én lepődtem meg. Jake szája is grimaszra húzódott. Hol rá, hol Samre, hol a vámpírra néztem. Egyszerűen nem értem, hogyan lehetséges ez. Cullenékkel is csak azért kötöttek szerződést, mert mások voltak. De ezek itt nem mások. És a farkasok, élnek-halnak a csatáért, a vámpírölésért. – Amit te, máris megszegtél.

−Ó! Ezt szintén nem tudtam. – a hangja annyira varázslatos. Még egy vámpírnál se tapasztaltam. Edwardon is túltesz.

−Most már tudod. – okította tovább. – Jobb, ha távozol, mert a szerződésszegést, nagyon szigorúan vesszük, és az háborúhoz vezethet köztünk. De Bella miatt, most az egyszer még elnézzük, ha azonnal eltűnsz. – Jacobbal, mi is elindultunk végre. Már itt volt az ideje, mert nem éppen kényelmes a karjaiban, fájdalmak közepette.

−Örülök, hogy találkoztunk! Remélem még fogunk. – Jake válla fölött még utoljára rá néztem. Mintha ezt nekem mondta volna. Majd eltűnt a fák sűrűjében. Bambán bámultam utána, aztán se kép, se hang.

Felhívás! Blog VACSORA!

  Kedves mindenki!

Felmerült bennem egy ötlet, amire szeretném felhívni a figyelmeteket!
 

Szeretnék egy vacsorát szervezni a blogos társaimnak, valamikor június elején. Pár embernek, már kikértem a véleményét erről és támogatják az ötletet, ezért is merem közzé tenni. Kíváncsi vagyok van-e ez iránt érdeklődés és mennyien jönnének el. Az időpontot csak ez után tenném közzé, amivel kapcsolatban egyeztetésre van lehetőség, hogy egy olyat tudjunk találni, ami mindenki számára megfelelő, aki el akar jönni. Én arra gondoltam, hogy az alapanyagokat, meg minden szükséges dolgot megvennék, ami kelhet hozzá, aztán pedig jó lenne, ha szétdobnánk az összeget egymás közt. Sok jelentkező esetén, ez csak párszáz forint lenne. Ha valakit így is érdekel, jelentkezni és feliratkozni a következő e-mail címen lehet: 
 

zora.kilbone@gmail.com

Sőt, megalapozhatnánk egy hagyományt is, miszerint minden évben tartanánk ilyet mindig másnál régi, új és olyan blogosoknak is, akik régen blogoztak, de már abba hagyták, de a viszony és a kapcsolat megmaradt velük.

Azt se bánom, ha valaki szeretne becsatlakozni a főzésbe is, meg a vásárlásba is van kedve besegíteni, csak az akkor jelezze ezt a szándékát nekem.

Vidékieket is szívesen várunk! Ezzel kapcsolatban az lenne a kérésem a Pestiek felé, hogy jelezzék azok, akiknél az alvás megoldható lenne számukra, ha nem tudnának haza menni.

Helyszín: Budapest, nálam. 

Én is tudok helyet biztosítani alváshoz néhány fő erejéig, de ha nincs más mód, egymás hegyén-hátán is megoldjuk a dolgot. :) Erről annyit, hogy albiban lakom és nem egyedül.

Tudom, hogy van köztünk sok anyuka és kiskorú is. Őket is szívesen várom, de a kiskorúaknak szülői engedély jó lenne, amit a vacsora alkalmával kell átadniuk, sőt ha valakit nem engednek el csak úgy, akkor még a szülőket is szívesen fogadom. :)

Nem kell feltétlenül az én oldalamra irányítani az érdeklődőket, hanem egymás között is terjeszthetitek az információt, hogy minél nagyon körben terjedjen el. Nem túl nagy a lakás, ahol lakom, de majd megoldjuk, ha sok jelentkező lesz. Sok jó ember, kis helyen is elfér :)

Kérem, csak az iratkozzon fel nálam, aki komolyan gondolja, tényleg el akar jönni és el is fog jönni, mert jó lenne mielőbb tisztában lenni a létszámmal. Jelentkezni egy hónapon keresztül, azaz egész májusban lehet.

1. fejezet - Gyötrő fájdalmak

 Múló magány gyötrő percei,

édes álom féltett vétkei.
Lefolyó könnyek, mik valamit mondanak,
fájó szívek, mik darabokra hullnak.
Néma világ, mely megöl és eltipor,
kínzó fájdalom szívembe hatol.
Kisírt szemek, bánattal telve,
vérző érzelmek a szívembe temetve.

Hát, eléggé unalmas is, hosszú is és Bella gyötrődésén kívül semmi sem történik benne :) Még a második fejezet nagy része is ilyen lesz, de aztán terveim szerint beindulnak az események és megjelenik, akinek meg kell jelennie :) Remélem azért így is tetszik. A héten még két frisset tervezek, aztán visszatérek a menetrendemhez :)

Edward elhagyott. Elment. Soha többé nem jön vissza. Azt mondta, olyan lesz, mintha sohasem létezett volna. Hogy mondhatott ilyet? Nem tudta mennyire fog ez fájni nekem? Hogy már csak emiatt sem lesz olyan, mintha nem is létezett volna? A fájdalom minden percben emlékeztet arra, hogy igen is létezett. Különben nem fájna ennyire. A hiányát a legnehezebb elviselnem. Majd beleőrülök, hogy nincs itt mellettem. Ha nem lenne nekem itt Jacob, nem is tudom, mihez kezdenék. Talán már rég eldobtam volna magamtól az életet. Megérdemelné Edward, hogy az ő lelkén száradjon a halálom. Jaj, bocsánat! Hisz neki nincs is lelke. Ha lenne, nem lett volna képes csakúgy itt hagyni. Főleg azok után, ami köztünk történt és, amin együtt keresztülmentünk. A Jamesszel történt eset után, azt hittem túl vagyunk az ilyen dolgokon. És akkor történik Jasperrel ez a baleset és egy ilyen apróság miatt képes elhagyni. Itt hagyni egyedül, történjen velem akármi. Pedig annyira szerettem. Az életemet is képes lettem volna feláldozni érte, és ezt ő is tudta. De úgy látszik, neki mindez nem jelentett semmit. Szerencsére, Jacob sokat segít. De még ő sem tudja elmulasztani a lelkemet tipró fájdalmat, ami az egész testemet emészti. Már soha többé nem leszek olyan, mint régen. Belül halott vagyok.

−Jó reggelt Bells! – nyitott be a szobámba Jake. Apa csak örül neki, ha itt van velem, addig se kell a savanyú képemet bámulnia.

−Aú! – tört fel belőlem, mikor megpróbáltam felülni az ágyon. Az utóbbi időben az ágy lett a törzshelyem.

−Hé! Jól vagy? – jött oda aggódva.

−Azt hiszem. – de ekkor újra éreztem egy nyílaló fájdalmat, sokkal erősebbet, mint az előbb. – Te jó ég! – görnyedtem össze a rám nehezedett fájdalom súlyától. Jake azonnal mellettem termett, hogy segítsen. – Remek! Már testi fájdalmak is gyötörnek. Mivel sújt még a sors? – tört fel belőlem zokogás közepette. Megrohamoztak az Edwarddal töltött idő szép emlékei. Születésnapom alkalmából teljesítette a kívánságomat. Sohasem fogom elfelejteni. Az együtt töltött legeslegjobb nyár után, ez volt életem legeslegjobb születésnapja, még ha a kimenetele nem ért véget boldogan, ahogy vártam ezek után. Ezek a szép gondolatok segítettek enyhíteni a fájdalmat. Végre sikerült felülnöm az ágyon.

−Minden rendben? – Jake arca komor volt. Az értem való aggódás, mintha évekkel megöregítette volna. Pedig ő sem öregszik, ahogy egyik farkas sem. Csak én vagyok kénytelen együtt élni az öregedés dilemmájával. Mondhatom szép. Ez egyáltalán nem fer. Ráadásul itt vagyok egyedül, gyötrő fájdalmaktól kínlódva. Egy pasi sem érdemelné meg, hogy könnyeket ejtsek érte. De, ha egyszer annyira szerettem. Nem tudok parancsolni az érzéseimnek. Nem vagyok elég erős hozzá.

−Azt hiszem most már igen. – próbáltam rá mosolyogni nem túl nagy sikerrel.

−Mi lenne, ha kimennénk egy kicsit sétálni? Olyan rég voltál a friss levegőn. – vetette fel. Nem igazán díjaztam az ötletet. Csak végig kell nézni rajtam. Úgy nézek ki, mint a mosott szar. Így nem mehetek emberek közé. Meg amúgy se nagyon van kedvem hozzá. Elég a napi iskolalátogatási kötelezettségnek eleget tenni. Bár, már egy ideje az épület közelében sem jártam. Apa azt mondta, ha így folytatom tovább, visszaküld anyámhoz. Azt pedig nem akarom. Így muszáj lesz újra belevetnem magam az iskolai életbe. Ezzel Jacob is tisztában van. Megígérte, mindennap visz és hoz is. Ha nem akarom, akkor a kisujjamat se kell megmozdítanom. Nagyon jól esik a gondoskodása. Ő az egyetlen, akire mindig, minden esetben számíthatok. Már az elején őt kellett volna választanom. De nem tehetek róla, ha máshogy érzek iránta. Eddig is így volt, és ezek után is így lesz. Nagyon szeretem, de csak, mint barátot.

−Ne haragudj Jake, de semmi kedvem. Látod! Még az ágyból is alig bírok ki kelni. – igyekeztem meggyőzni, hagyjon fel ezzel az idióta ötletével.

−Hát, elég ramatyul nézel ki. Mintha az utóbbi napokban romlott volna az állapotod. Lassan már olyan sápadt vagy, mint egy hulla. Már csak ezért is rád férne egy kis friss levegő. – ó, nagyon köszönöm ezt a hasonlatot. Bár, tudom, hogy igaza van és ő mindig is olyan volt, aki kimondja, amit gondol.

−Segítenél kimenni a fürdőszobába? – nyúltam a keze után. Szó nélkül segített felállni. Ekkor újra belém nyílalt azaz elviselhetetlen szúró érzés. Ha Jake nem kap el, biztos a földön landoltam volna. Az egész testemet rázta a görcs.

−Azonnal szólok Charlienak. – fektetett az ágyra és már indult is az ajtó felé.

−N…e… - alig bírtam szavakat kipréselni az ajkaim közt. Ha apám így látna, az lenne neki az utolsó csepp a pohárban, azonmód anyához küldene.

−Akkor, mit tegyek? – éreztem, hogy teljesen eluralkodott rajta a pánik. Ez most nem tesz jót nekem. Legalább ő őrizze meg a nyugalmát. Habár Jake vérmérsékletét ismerve, ennek igen csekély az esélye.

−Cs…a…k…ma…ra…dj…itt. – több szót nem bírtam kinyögni, mert egy újabb fájdalom hullám söpört végig rajtam. Leült az ágy szélére. Megszorítottam a kezét. Ebből ő, mit sem érzékelt.

Néhány perc után alább hagytak a görcsök. Megint visszatért belém az élet.

−Mi a fene van veled? – emelte fel a hangját idegességében.

−Nem tudom. – akadtam ki a velem szemben használt hangsúlyán. Ez csak apróság, de akkor se beszéljen velem így. – Úgy nézek ki, mint, aki tudja? – a fájdalom olyan hirtelen tűnt el, ahogy jött. – Kérlek! Most már tényleg nagyon ki kell mennem a mosdóba. – nem kockáztatva egy újabb fájdalom hullámot, inkább ölbe vett és úgy vitt a fürdőig. Gyorsan magamra is zártam. Szükségem volt egy kis rögtönzött magányra a gondolataim végett. Fogalmam sincs, mi történik velem. Edwardot hibáztatom ezért az egészért. Ha ő nem hagy itt engem, akkor mindez nem történne meg. A szívemet újra elkezdte mardosni a fájdalom. Mit követtem el, hogy ezt a kínszenvedést érdemlem?

−Jól vagy? – dörömbölt Jake az ajtón. Mit akar? Még nem lehetek benn olyan régen. Akkor meg, mit türelmetlenkedik? Csak aggódik érted, emlékeztettem magam. Nem is csoda a sok furcsaság után, amik a mai napon értek.

−Még egy perc. – válaszoltam gyorsan, mielőtt még betörné az ajtót. Nem sokkal később ki is tártam és ájultan zuhantam a karjai közé.

Az ágyamban tértem magamhoz.

−Mi történt? – szótlanul ült az ágyam szélén.

−Rossz nézni, ahogy tönkre tett az a mocskos vérszívó. Csak valaha tolja vissza ide a képét, tuti szétszaggatom. – jaj, ne! Még csak az kéne, hogy miattam küzdjenek. Mire Edward ide visszajön, ha egyáltalán visszajön, én már biztos rég nem leszek itt. Akkor meg már úgyis tök fölösleges lenne ez az egész. – Ez nem természetes Bella. Meg kéne, hogy nézzen egy orvos. Mi van, ha valami komoly bajod van?

−Ugyan már Jake! Jól vagyok. – esdeklőn néztem rá. – Csak orvost ne!

−Biztosan ezt akarod? – még mindig nem nézett rám, de tudtam ezt a csatát én nyertem. Általában semmire nem mondd nekem nemet. Nem akar még ezzel is terhelni.

−Igen. Tuti. – felültem és az arcát magam felé fordítottam, hogy végre rám nézzen. – Ígérj meg nekem valamit! – kezdtem nagyon komolyan. Nem szólt semmit, várta a folytatást. – Ha Edward – erre a névre összerándult a gyomrom – egyszer úgy dönt, visszatér ide, ami nem valószínű, akkor nem teszel semmit sem. Úgy se lenne értelme, hisz én, akkor már rég nem leszek sehol. Azt akarom, hogy ne is emlékezz erre az egészre. Éld a saját életed! Rendben?

−Ezt nem mondhatod komolyan. – szeme szomorú és csalódott lett.

−De igen Jake. Te is tudod, hogy én egyszer megöregszem és meghalok, míg se te, se a falkád, se a vámpírok nem. Így már nem lenne értelme harcolni miattam. – rossz bele gondolni az idő múlásába, de hát nekem még is csak ez a sors jutott, ezúttal Alice tévedett. Az egyetlen, aki miatt szerettem volna ezt az egészet, nincs többé. Na jó! Elég ebből a nyavalygásból. Még élek, még fiatal vagyok. Előttem az egész élet, ráadásul itt van nekem Jacob is. Már ez is valami. A jövőn ráérek gondolkodni. Van így is épp elég bajom. – Ígérd meg! – addig úgy se hagyok neki nyugtot, míg a szavát nem adja.

−Érted mindig van értelme harcolni, még 100 év múlva is. – ellenkezett velem.

−Ígérd meg Jake! – szóltam rá erőteljesebben.

−Rendben. Megígérem. – mondta végül nagy nehezen. – De tudod jól, ha szeretnéd, együtt öregedhetnénk meg. – most ő fogta keze közé az arcomat. Szerettem volna elfordítani a fejemet, de erősen tartotta. Én erre nem vagyok felkészülve.

−Tudom Jake. De te meg azt tudod, hogy én már sohasem leszek, olyan, mint régen.

−Nem siettetlek. Rengeteg időnk van. – eresztett el. Úgy látom, egy kicsit megbántottam. De nem tudom ezt tenni vele. Nem akarom, hogy reménykedjen és várjon rám, mikor élhet boldogan is a számára megfelelő nővel.

−Ne csináld ezt, kérlek! Erre most egyáltalán nincs szükségem. – feküdtem vissza a takarót a fejemre húzva.

−Ne, haragudj! Befejeztem. – húzta le rólam a paplant pajkosan mosolyogva. Ez volt a béke jele nála. Lezártuk ezt a témát. – Hosszú még a nap. Mit csináljunk? Mert látom, kimozdulni ma se fogunk. – annyira hálás vagyok neki. Képes napokat bezárva tölteni velem csak, hogy vigyázzon rám.

−Nem… - ismét összerándult a testem. A fájdalom óriási erejével sújtott le rám. – Jake! – megfogta a kezem.

−Bella! Ez egyáltalán nem vicc. Ha bántott az a szemét, akkor mondd el! Megkeresem akár hol is van és megfizet érte.

−Fe… jezd… be, kér… lek! – egyre csak erősödött. Igyekeztem összepréselni a fogaimat, hogy még véletlenül se hagyja el kiáltás a számat. Azt hiszem elég jól bírtam ezt a hullámot, bár majdnem szétszaggatott. Legalábbis, abban a pillanatban úgy éreztem.

−Vége? – kérdezte, mikor a testem már nem rángatózott tovább, mint akit megszállt valami és küzd ellene. Csak bólintottam. A beszédtől is elment a kedvem, zihálva kapkodtam a levegőt.

Jake, egész nap nem mozdult mellőlem. A rohamok alkalmával fogta a kezemet, amik szerencsére nem voltak gyakoriak, mint a lelki fájdalmam, amit állandóan el kellett viselnem. Hamar letett a sétára való tervéről. Belátta, jobb, ha ilyen állapotban egyelőre nem megyek sehova. Ha kellett, segített kimenni a mosdóba, vagy épp vigyázta az álmomat. De sajnos, este távoznia kellett. Remélem nélküle is túlélem az éjszakát.

−Most megyek. Holnap viszont már iskolába kell menned. Képes leszel rá? – magam se tudom. Az utóbbi időben alig hagytam el a szobámat. Most meg ezek a fájdalmak se hagynak nyugtot nekem. Mi jöhet még?

−Kénytelen leszek. – válaszoltam aztán. Nincs más választásom, ha itt akarok maradni. Már pedig itt akarok lenni Jacobbal. Tudom, önzőség részemről, de nélküle nem bírnám ezt.

−Oké. Reggel jövök érted. – magpuszilt, majd távozott.

Rosszul aludtam, de ez se meglepő. Minden éjszakám ilyen. Rémálmok gyötörnek. Emiatt alig alszom. Nappal viszont, annál többet. Szerencsére a testi fájdalmak elkerültek, de a lelkiek egyre jobban kínoztak.

−Hogy telt az éjszakád? – lépett be Jake, minden előrejelzés nélkül, mint aki otthon van. Igazság szerint több időt tölt itt, mint otthon, úgyhogy mondhatjuk ezt. Még jó, hogy már felöltözve vártam, habár nem ment valami könnyen.

−Ahogy szokott. – fordultam felé, mert háttal voltam neki. Meglepetten nézett rám. Arcán döbbenet tükröződött. – Baj van? – sötétebbek lettek a karikák a szemem alatt? Vagy miért néz ilyen furán.

−Atyaég Bella! Nézz végig magadon! – miről beszél? Olyan rosszul néznék ki? Követtem tanácsát.

−Uram isten! – szakadt fel belőlem. Jake még idejében elkapott, mielőtt elvesztettem volna az egyensúlyomat.

Országos novella pályázat

Országos novella pályázatot hirdettek meg a pályázat figyelő honlapján, ahol értékes nyeremények várnak gazdára. A pályázat határideje eléggé hosszú, úgyhogy akit érdekel vágjon bele.

A felhívást itt lehet megtekinteni:
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/8e5654b64cc47c4dc1256b5f004c3cad/3c0cbf420945bb39c12577040053ab93?OpenDocument


egy kérésen van, hogy aki nyer az szóljon nekem, hogy gratulálhassak neki, meg azért, mert tőlem tudta meg (hihihi) :)

Előszó

Ez egy kicsit hosszú és unalmas rész lett, mert ebben csak visszatekintés van, de igyekszem a következő résszel, mert abban már lesznek új dolgok :) Remélem azért így is tetszik. Jó olvasást hozzá! :)

Jaj nekem! Most mi lesz? Ma lettem 18 éves. Edward, így fiatalabb, mint én, ha azt nézzük, hogy csak 17 éves és nem 109. De még mindig nem akar átváltoztatni, én meg csak egyre öregszem. Ideje lenne valami kompromisszumot kötnünk, mert én nem vagyok hajlandó még egy születésnapot megünnepelni. Még akkor se, ha szerinte ez a természetes. Szerintem meg az lenne az, ha ő is azt akarná, hogy mindörökre vele legyek és nem azt várná, mikor öregszem meg és ragad el tőle a halál, ami aztán tényleg örökre szólna. Végleges, visszavonhatatlan állapot lenne, aminek következtében soha többé nem lehetnénk együtt. Nem hiszem el, hogy valóban ezt akarja. Bár, mindig azt mondogatja, hogy ha így lesz, elérkezik az életem végének az ideje, akkor ő sem akar tovább élni nélkülem és követni fog. Inkább meghalna velem, ahelyett, hogy átváltoztatna és, akkor nem fenyegetne minket ilyen veszély. De olyan makacs tud lenni. Azonban én is az vagyok. Tudom, mit akarok, és nem tágítok addig, amíg el nem érem.

Ráadásul Alice, bulit szervezett nekem, mikor nagyon jól tudja, mennyire nem vagyok oda az ilyen dolgokért. De nem akartam elrontani az örömét. Ő, annál inkább szereti az ilyesmiket. Néhány hete, már a suli is elkezdődött. A nyár szuperül telt. Amennyit csak lehetett, együtt voltam a Cullen családdal, főleg Edwarddal. Ez volt életem eddigi legeslegjobb nyara. Nincs is rá szó, amivel le tudnám írni. Edward minden éjszakát nálam tölt, de reggel haza ment. Remélhetőleg hamarosan megérkezik a suliba. Már nagyon hiányzik, pedig csak nem rég váltunk el. Én viszont már az iskolaudvart koptatom.

−Sziasztok srácok! – köszöntöttem barátaimat, amint az udvaron tömörülő csoporthoz értem és csatlakoztam hozzájuk.

−Szia Bella! – üdvözölt Mike. Nyáron náluk dolgoztam, hogy egy kis zsebpénzt keressek. Igaz, szerelmem ennek nem őrült. Nem igazán csípi őt. Azt mondja elsősorban a gondolatai miatt, amik akkor jutnak az eszébe, amikor vele vagyok. Edward állandóan azt hangoztatja, ha bármire szükségem van, csak szóljak neki és a föld alól is előteremti. De nekem csak egyetlen dolog kellene, azt viszont nem hajlandó megadni. Így, nincs miről beszélnünk. Nekem ezen kívül, már az is elég, hogy ő van nekem. Az enyém és csak engem szeret. Másra nincs is szükségem.

−Mit csináltatok a hétvégén? – kérdezte Angela őszinte érdeklődéssel. Ő az egyetlen, aki őrül a kapcsolatunknak.

−Nem túl sok mindent. Edward családjával voltunk. – ez részben igaz is, azzal a kis eltéréssel, hogy a család nagy része vadászni volt. Ilyenkor Charlie nem repes az örömtől, mert azt hisz, úgy vagyunk együtt. Nem tudom elmondani neki, mi ez az egész. Nem érti meg az Edwarddal való kapcsolatomat. Főleg a Phoenixben történtek után. Még mindig őt hibáztatja. Arról azonban fogalma sincs, hogy ha nem lett volna Edward, én már rég hallott lennék. Erről sem világosíthatom fel apámat. Jobb is, ha nem tudja, mert csak még jobban bezárva tartana.

−Jó sok időt töltesz velük. – jegyezte meg Mike gúnyosan. Féltékeny kedvesemre. Nem tudta megemészteni, hogy nem őt választottam helyette.

−Persze, hogy sok időt tölt velük, hisz Edwarddal jár. – bökte oda neki Jessica. Ő meg Mike tavaly együtt jártak, de a nyáron szakítottak. Azonban Ben és Angela még mindig egy párt alkotnak.

−Remek. Megjött Cullen. – azonnal hátrafordultam és tényleg ott volt az én csodás szerelmem, aki felénk tartott.

−Akkor később találkozunk Bella. – távoztak a többiek. Én teljesen belefeledkeztem Edward látványába. Olyan elmondhatatlan az egész lénye. Még most is olyan erős hatással van rám. Teljesen magával ragadó és az enyém. E szavak örömmel és megnyugvással töltenek el. Én is testestől, lelkestől az övé vagyok.

−Boldog születésnapot kedvesem! – üdvözölt egy csók kíséretében. Az utóbbi időben ez gyakori esemény lett köztünk, de még mindig nem visszük túlzásba. Fél, hogy elveszíti a fejét és nem tud uralkodni magán. Annak beláthatatlan következményei lennének. Mondogatja állandóan, mikor már úgy feltüzelődött a testem, hogy alig bírom visszafogni magam. Neki mindig van annyi önuralma, hogy visszafogja magát. Ilyenkor azt hiszem, nem kíván eléggé, de annyira elgyötört az arca, miután kénytelen fegyelmezni magát, hogy minden kétségem elszáll. Hihetetlen mennyi ereje van. Első találkozásunk alkalmával, alig tudta türtőztetni magát, rám ne ugorjon és ne öljön meg azonnal. Azóta annyi minden megváltozott. Most is nehéz neki, de már nem kész szenvedés a közelemben lennie. Persze, ha a testi vágyat nem vesszük figyelembe, ami kezdi átvenni az irányítást. Utálom, hogy nem lehetünk együtt normálisan. Ha átváltoztatna, nem lennének ilyen gondjaink, mert akkor nem kéne attól félnie, kárt tesz bennem. Én most se félek ettől. Bízok benne.

−Ne, olyan hangosan. – csitítottam, de azért visszacsókoltam. Mindig alig kapok levegőt, ha ajkaink összeérnek. Már ez is akkora vágyat kelt bennem, alig bírok uralkodni magamon, ott helyben le ne teperjem. Nekem nincs annyi önuralmam, mint neki.

−Jacob akar veled beszélni. – húzta el a száját. Jake tök jó fej. Még így is, hogy kiderült, ő meg farkas, a vámpírok legnagyobb és legősibb ellensége. Az irántam érzett barátságán ez, mit sem változtatott.

−Szia Jake! – öleltem meg a legjobb barátomat. Edward a háttérbe húzódott. Nem szeretnek egymás közelében lenni.

−Hello Bella! Boldog születésnapot! – átadott egy faragott álomfogót, ami távol tartja a rossz álmokat. Ezt onnan tudom, Jacobbal is találkoztam a nyáron, voltam néhányszor La Pushban. Ennek Edward szintén nem örült, mert oda nem jöhet velem és, ha valami baj lenne, nem tud megvédeni. Hiába nyugtatgattam, nem lesz semmi baj. Az idegességét fokozta, hogy olyankor Alice engem sem lát, mivel a farkasokat egyáltalán nem érzékeli. De jól vagyok. Velük is ugyanolyan biztonságban vagyok, mint Cullenékkel. Ennek ellenére, továbbra sem bírják egymást.

−Ó! Köszönöm Jake! – nagyon szépen kidolgozott munka. Ki se nézném belőle, akkora tenyerei vannak. – Ezt te csináltad? – csodáltam meg a tőle kapott ajándékomat. Edwardra néztem. Biztos jól megkapom a magamét. Neki soha sem engedem, hogy bármit is adjon nekem. Nem tudnám mivel viszonozni. Ezt a szememre is veti, amikor csak teheti. Most meg a legnagyobb ellenfelétől ajándékot fogadok el. Igen ám! Csak Jake egy fillért sem költött rá. Saját maga csinálta, az meg más.

−Persze. Ki más? – mosolygott rám. – Tetszik? – kérdezte és sunyin Edwardra pillantott meglesni reakcióját.

−Nagyon tetszik. – utálom, ha ezt csinálják. – De most mennem kell. – öleltem meg ismét búcsúzóul.

−Rendben. Később találkozunk. – el is tűnt a fák között.

Edward, meglepő módon nem szólt semmit. Magához húzott. Általában ezzel jelzi mindenki számára, hogy hozzá tartozom. Nem is mer senki a közelembe jönni. Legalábbis olyan, aki nem ismer minket.

Kedvesem oldalán gyorsan elrepült az iskola idő. Azon vettem észre magam, hogy már az esti bulira készülődök, amihez még mindig semmi kedvem. Hét órára megyünk a családjához. Időben meg is érkezett értem. Charlie most is nehezen engedett el, de hát szülinapom van, így ha akarna se tudna itthon tartani, távol a Cullen családtól, bár volt, amikor azt kívántam ne engedjen el. Pedig Carlislet kedveli. Nem értem, akkor meg mi a baja.

A másik dolog, amit észrevettem, hogy már az erdős úton zötykölődtünk a házuk felé.

Az egész család, mindig olyan kedvesen fogad. Ez most se volt másképp. Még Rosalie is igyekezett. Egy asztalon ajándékok tornyosultak. Pedig mondtam Alicenek, nem kérek semmit. De soha nem hallgat senkire. Pláne, ha elkapja a szervezési láz. Edward bocsánatkérően pillantott rám. Ő legalább tudja, mit szeretek és mit nem.

−Boldog születésnapot Bella! – ugrott a nyakamba legkedvesebb Cullenem. Persze csak szerelmem után.

−Köszönöm Alice, de nem kellett volna ekkor felhajtás. – igyekeztem egy kis lelkesedést erőltetni magamra. Nem akartam megbántani, hisz az egészet csak szeretetből csinálta és én is nagyon szeretem őt.

−Bontsd ki az ajándékaidat! – lelkesült fel még jobban. Egymás után adogatta a kezembe a becsomagolt dobozokat.

−Aú! – a vér elkezdett szivárogni az ujjamból. – A fenébe, megvágtam. – innentől kezdve olyan gyorsan peregtek az események, fel se fogtam az egészet. Még hallottam Edward rémült hangját.

−Nem! – kiáltotta, majd a másik pillanatban a levegőben repültem és az ajándékos asztalon értem földet, felsértve az egész karomat. Jaspert próbálta mindenki lefogni. A vérem illata teljesen megőrjítette. A többiek jól bírták. Carlisle azonnal mellettem termett. Edward arca eltorzult a fájdalomtól. De hát semmi komoly nem történt. Ez csak egy véletlen baleset. Carlisle ellátta a sérülésemet.

−Haza viszlek. – jelentette ki Edward határozottan. Egész úton nem szólt egy szót sem. Az egész kezdett megőrjíteni. A házunk előtt kinyitotta a kocsi ajtaját. Udvarisan, de távolságtartóan kisegített.

−Jól vagyok! – bizonygattam, de hisz maga is láthatja. – Nem történt semmi. – rezzenéstelen arca láttán kezdett elkapni a pánik. Mi a fene van vele? Hűvös ajkai a számat érintették. Mintha most csókolna utoljára. Ez még jobban megrémített.

−Be kell menned! – távozni akart, de én visszatartottam.

−Csak egyetlen egy kérésem van, hisz még mindig tart a születésnapom. Ha ezt teljesíted, soha többé nem kérek semmit. – kíváncsian nézett rám, minden egyes szavamra nagyon figyelve, de nem mozdult.

A történet ismertetése

Mielőtt bárki a szememre vetné a történet ismertetése után, én engedélyt kértem Vivika95-től a megírásához, amit nyugodtan meglehet tőle kérdezni. Nem titok, régen ő is elkezdett egy hasonló történetet, amit elég hamar abba is hagyott. Csak a story hasonló, a történet nem, mivel én nem tudhatom ő, mit akart írni és amúgy se egyformán írunk. A szereplők is mások és az esemény sorozatok is azok lesznek, de ezt majd ti is látni fogjátok.

A történet ismertetése:

Edward elhagyja Bellát a végzetes születésnapi buli után, amit a lány szörnyen nehezen visel és még egy szörnyű titkot is magával cipel. Rettentően haragszik rá, azonban megismerkedik a Fountain klán tagjaival, első sorban Ryan Felton Fountainnal, akik szintén vámpírok, de nem folytatnak vegetáriánus életmódot. Csak, akkor táplálkoznak állati vérrel, ha a kényszer rá viszi őket. Rayannek megtetszik Bella és mivel nincs párja ezért úgy dönt, hogy a lány lesz számára a legideálisabb, ezért átváltoztatja. Bella élvezi a vámpír létet, de új családjához igazodva ő sem lesz vegetáriánus és Ryan társává válik. A Fountain klán létszámát tekintve többségben van, mint Cullenek. Összesen Bellával együtt csak három nő van, a többiek mind férfiak, akik minden erejükkel védik a család nő tagjait, így megközelíthetetlenek. Majdnem mondhatni azt, hogy nagyobb az összetartás köztük, mint bármelyik vámpír család közt és ezt nem is titkolják. Bárkivel szembe szállnak, ha veszélyeztetik családjukat vagy a húgaikat és nevelőanyjukat. 

A gondok azonban akkor kezdődnek, mikor többszáz év után a Fountain és Cullen család összetalálkozik és ezáltal ismét összefut a két régi szerelmes, akikben felélednek a régi érzések. Bella viszont rettentően haragszik Edwardra, amiért cserben hagyta, Edward pedig azért haragszik Bellára, mert ember vérrel táplálkozik. Ugyanakkor Edwardnak szintén van társa, sőt az ő családjuk is bővült Edward kedvesén kívül még egy fővel. Vajon letudják győzni a köztük lévő szakadékot, ami sok év leforgása alatt és a távolság miatt alakult ki? Ennyi idő után is elég erős az érzés, amit egyszer régen egymás iránt éreztek? Vagy minden jól van úgy, ahogy van és beletörődnek abba, hogy már más oldalán kell élniük örök időkre? Kövessétek nyomon a történetet és megtudjátok miként alakul a két család sorsa, és hogy bonyolódnak a dolgok egyre jobban, majd bogozódnak ki a történet végén.

Remélem tetszeni fog ez az új fajta story és sikerül olyan izgalmasra megírnom, mint amilyennek az ismertető hangzik.Tervezek bele egy két meglepő csavart is majd, bár nem tudom, hogy fog sikerülni úgy bele vinnem, hogy csak akkor derüljön ki, amikor kell és amikor én akarom :) Igyekszem. :) Hamarosan érkezik is az első feji, de addig is még sok mindent kell át gondolnom, ezért a türelmeteket kérem. Komizzatok nyugodtan, az mindig serkenti az embert! Addig is jó olvasást mindenkinek!

Jó éjt! Puszi! Zora

Üdvözlet!

Köszöntök mindenkit az új blogomon!

Tudom ez már a sokadik blogom és a Twilight fanficcekből már amúgy is épp elég van, de azért remélem nem fog csalodást okozni a történet és sokan fogják nyomon követni majd.

Err azért van szükség, mert szavazást indítottam egy másik oldalamon, ahol szintén fanficcet írok, hogy milyen ficcet szeretnének az olvasóim olvasni és ott az Edward-Bella fanfic áll nyerésre, viszont már belekezdtem egy Jasper-Alice fanficbe, ami nagyon a szívemhez nőt, ezért a szavazás ellenére azt sem hagyom abba. Így, hogy kedvére tegyek azoknak, akik Edward-Bella storyra szavaztak, elkészítettem ezt a blogot. A történetnek még nincs címe, mert a címekkel mindig bajban vagyok, azonban Vivika95 megígérte segít címet keríteni a történetnek. Természetesen ez azt jelenti, hogy a story meg van már, ezért is készült már most el az oldal. Remélem nem fogok csalódást okozni és sokan fogjátok olvasni, de még annál többen is komizni. Hát elöljáróban ennyit. De töltöm is fel a történet ismertetését. Már most köszönöm azoknak, akik figyelemmel fogják kísérni ezt az oldalt is. 

Továbbra is szívesen fogadok minden hozzászólást. Írjatok bátran.

Puszi! Zora