Előszó

Ez egy kicsit hosszú és unalmas rész lett, mert ebben csak visszatekintés van, de igyekszem a következő résszel, mert abban már lesznek új dolgok :) Remélem azért így is tetszik. Jó olvasást hozzá! :)

Jaj nekem! Most mi lesz? Ma lettem 18 éves. Edward, így fiatalabb, mint én, ha azt nézzük, hogy csak 17 éves és nem 109. De még mindig nem akar átváltoztatni, én meg csak egyre öregszem. Ideje lenne valami kompromisszumot kötnünk, mert én nem vagyok hajlandó még egy születésnapot megünnepelni. Még akkor se, ha szerinte ez a természetes. Szerintem meg az lenne az, ha ő is azt akarná, hogy mindörökre vele legyek és nem azt várná, mikor öregszem meg és ragad el tőle a halál, ami aztán tényleg örökre szólna. Végleges, visszavonhatatlan állapot lenne, aminek következtében soha többé nem lehetnénk együtt. Nem hiszem el, hogy valóban ezt akarja. Bár, mindig azt mondogatja, hogy ha így lesz, elérkezik az életem végének az ideje, akkor ő sem akar tovább élni nélkülem és követni fog. Inkább meghalna velem, ahelyett, hogy átváltoztatna és, akkor nem fenyegetne minket ilyen veszély. De olyan makacs tud lenni. Azonban én is az vagyok. Tudom, mit akarok, és nem tágítok addig, amíg el nem érem.

Ráadásul Alice, bulit szervezett nekem, mikor nagyon jól tudja, mennyire nem vagyok oda az ilyen dolgokért. De nem akartam elrontani az örömét. Ő, annál inkább szereti az ilyesmiket. Néhány hete, már a suli is elkezdődött. A nyár szuperül telt. Amennyit csak lehetett, együtt voltam a Cullen családdal, főleg Edwarddal. Ez volt életem eddigi legeslegjobb nyara. Nincs is rá szó, amivel le tudnám írni. Edward minden éjszakát nálam tölt, de reggel haza ment. Remélhetőleg hamarosan megérkezik a suliba. Már nagyon hiányzik, pedig csak nem rég váltunk el. Én viszont már az iskolaudvart koptatom.

−Sziasztok srácok! – köszöntöttem barátaimat, amint az udvaron tömörülő csoporthoz értem és csatlakoztam hozzájuk.

−Szia Bella! – üdvözölt Mike. Nyáron náluk dolgoztam, hogy egy kis zsebpénzt keressek. Igaz, szerelmem ennek nem őrült. Nem igazán csípi őt. Azt mondja elsősorban a gondolatai miatt, amik akkor jutnak az eszébe, amikor vele vagyok. Edward állandóan azt hangoztatja, ha bármire szükségem van, csak szóljak neki és a föld alól is előteremti. De nekem csak egyetlen dolog kellene, azt viszont nem hajlandó megadni. Így, nincs miről beszélnünk. Nekem ezen kívül, már az is elég, hogy ő van nekem. Az enyém és csak engem szeret. Másra nincs is szükségem.

−Mit csináltatok a hétvégén? – kérdezte Angela őszinte érdeklődéssel. Ő az egyetlen, aki őrül a kapcsolatunknak.

−Nem túl sok mindent. Edward családjával voltunk. – ez részben igaz is, azzal a kis eltéréssel, hogy a család nagy része vadászni volt. Ilyenkor Charlie nem repes az örömtől, mert azt hisz, úgy vagyunk együtt. Nem tudom elmondani neki, mi ez az egész. Nem érti meg az Edwarddal való kapcsolatomat. Főleg a Phoenixben történtek után. Még mindig őt hibáztatja. Arról azonban fogalma sincs, hogy ha nem lett volna Edward, én már rég hallott lennék. Erről sem világosíthatom fel apámat. Jobb is, ha nem tudja, mert csak még jobban bezárva tartana.

−Jó sok időt töltesz velük. – jegyezte meg Mike gúnyosan. Féltékeny kedvesemre. Nem tudta megemészteni, hogy nem őt választottam helyette.

−Persze, hogy sok időt tölt velük, hisz Edwarddal jár. – bökte oda neki Jessica. Ő meg Mike tavaly együtt jártak, de a nyáron szakítottak. Azonban Ben és Angela még mindig egy párt alkotnak.

−Remek. Megjött Cullen. – azonnal hátrafordultam és tényleg ott volt az én csodás szerelmem, aki felénk tartott.

−Akkor később találkozunk Bella. – távoztak a többiek. Én teljesen belefeledkeztem Edward látványába. Olyan elmondhatatlan az egész lénye. Még most is olyan erős hatással van rám. Teljesen magával ragadó és az enyém. E szavak örömmel és megnyugvással töltenek el. Én is testestől, lelkestől az övé vagyok.

−Boldog születésnapot kedvesem! – üdvözölt egy csók kíséretében. Az utóbbi időben ez gyakori esemény lett köztünk, de még mindig nem visszük túlzásba. Fél, hogy elveszíti a fejét és nem tud uralkodni magán. Annak beláthatatlan következményei lennének. Mondogatja állandóan, mikor már úgy feltüzelődött a testem, hogy alig bírom visszafogni magam. Neki mindig van annyi önuralma, hogy visszafogja magát. Ilyenkor azt hiszem, nem kíván eléggé, de annyira elgyötört az arca, miután kénytelen fegyelmezni magát, hogy minden kétségem elszáll. Hihetetlen mennyi ereje van. Első találkozásunk alkalmával, alig tudta türtőztetni magát, rám ne ugorjon és ne öljön meg azonnal. Azóta annyi minden megváltozott. Most is nehéz neki, de már nem kész szenvedés a közelemben lennie. Persze, ha a testi vágyat nem vesszük figyelembe, ami kezdi átvenni az irányítást. Utálom, hogy nem lehetünk együtt normálisan. Ha átváltoztatna, nem lennének ilyen gondjaink, mert akkor nem kéne attól félnie, kárt tesz bennem. Én most se félek ettől. Bízok benne.

−Ne, olyan hangosan. – csitítottam, de azért visszacsókoltam. Mindig alig kapok levegőt, ha ajkaink összeérnek. Már ez is akkora vágyat kelt bennem, alig bírok uralkodni magamon, ott helyben le ne teperjem. Nekem nincs annyi önuralmam, mint neki.

−Jacob akar veled beszélni. – húzta el a száját. Jake tök jó fej. Még így is, hogy kiderült, ő meg farkas, a vámpírok legnagyobb és legősibb ellensége. Az irántam érzett barátságán ez, mit sem változtatott.

−Szia Jake! – öleltem meg a legjobb barátomat. Edward a háttérbe húzódott. Nem szeretnek egymás közelében lenni.

−Hello Bella! Boldog születésnapot! – átadott egy faragott álomfogót, ami távol tartja a rossz álmokat. Ezt onnan tudom, Jacobbal is találkoztam a nyáron, voltam néhányszor La Pushban. Ennek Edward szintén nem örült, mert oda nem jöhet velem és, ha valami baj lenne, nem tud megvédeni. Hiába nyugtatgattam, nem lesz semmi baj. Az idegességét fokozta, hogy olyankor Alice engem sem lát, mivel a farkasokat egyáltalán nem érzékeli. De jól vagyok. Velük is ugyanolyan biztonságban vagyok, mint Cullenékkel. Ennek ellenére, továbbra sem bírják egymást.

−Ó! Köszönöm Jake! – nagyon szépen kidolgozott munka. Ki se nézném belőle, akkora tenyerei vannak. – Ezt te csináltad? – csodáltam meg a tőle kapott ajándékomat. Edwardra néztem. Biztos jól megkapom a magamét. Neki soha sem engedem, hogy bármit is adjon nekem. Nem tudnám mivel viszonozni. Ezt a szememre is veti, amikor csak teheti. Most meg a legnagyobb ellenfelétől ajándékot fogadok el. Igen ám! Csak Jake egy fillért sem költött rá. Saját maga csinálta, az meg más.

−Persze. Ki más? – mosolygott rám. – Tetszik? – kérdezte és sunyin Edwardra pillantott meglesni reakcióját.

−Nagyon tetszik. – utálom, ha ezt csinálják. – De most mennem kell. – öleltem meg ismét búcsúzóul.

−Rendben. Később találkozunk. – el is tűnt a fák között.

Edward, meglepő módon nem szólt semmit. Magához húzott. Általában ezzel jelzi mindenki számára, hogy hozzá tartozom. Nem is mer senki a közelembe jönni. Legalábbis olyan, aki nem ismer minket.

Kedvesem oldalán gyorsan elrepült az iskola idő. Azon vettem észre magam, hogy már az esti bulira készülődök, amihez még mindig semmi kedvem. Hét órára megyünk a családjához. Időben meg is érkezett értem. Charlie most is nehezen engedett el, de hát szülinapom van, így ha akarna se tudna itthon tartani, távol a Cullen családtól, bár volt, amikor azt kívántam ne engedjen el. Pedig Carlislet kedveli. Nem értem, akkor meg mi a baja.

A másik dolog, amit észrevettem, hogy már az erdős úton zötykölődtünk a házuk felé.

Az egész család, mindig olyan kedvesen fogad. Ez most se volt másképp. Még Rosalie is igyekezett. Egy asztalon ajándékok tornyosultak. Pedig mondtam Alicenek, nem kérek semmit. De soha nem hallgat senkire. Pláne, ha elkapja a szervezési láz. Edward bocsánatkérően pillantott rám. Ő legalább tudja, mit szeretek és mit nem.

−Boldog születésnapot Bella! – ugrott a nyakamba legkedvesebb Cullenem. Persze csak szerelmem után.

−Köszönöm Alice, de nem kellett volna ekkor felhajtás. – igyekeztem egy kis lelkesedést erőltetni magamra. Nem akartam megbántani, hisz az egészet csak szeretetből csinálta és én is nagyon szeretem őt.

−Bontsd ki az ajándékaidat! – lelkesült fel még jobban. Egymás után adogatta a kezembe a becsomagolt dobozokat.

−Aú! – a vér elkezdett szivárogni az ujjamból. – A fenébe, megvágtam. – innentől kezdve olyan gyorsan peregtek az események, fel se fogtam az egészet. Még hallottam Edward rémült hangját.

−Nem! – kiáltotta, majd a másik pillanatban a levegőben repültem és az ajándékos asztalon értem földet, felsértve az egész karomat. Jaspert próbálta mindenki lefogni. A vérem illata teljesen megőrjítette. A többiek jól bírták. Carlisle azonnal mellettem termett. Edward arca eltorzult a fájdalomtól. De hát semmi komoly nem történt. Ez csak egy véletlen baleset. Carlisle ellátta a sérülésemet.

−Haza viszlek. – jelentette ki Edward határozottan. Egész úton nem szólt egy szót sem. Az egész kezdett megőrjíteni. A házunk előtt kinyitotta a kocsi ajtaját. Udvarisan, de távolságtartóan kisegített.

−Jól vagyok! – bizonygattam, de hisz maga is láthatja. – Nem történt semmi. – rezzenéstelen arca láttán kezdett elkapni a pánik. Mi a fene van vele? Hűvös ajkai a számat érintették. Mintha most csókolna utoljára. Ez még jobban megrémített.

−Be kell menned! – távozni akart, de én visszatartottam.

−Csak egyetlen egy kérésem van, hisz még mindig tart a születésnapom. Ha ezt teljesíted, soha többé nem kérek semmit. – kíváncsian nézett rám, minden egyes szavamra nagyon figyelve, de nem mozdult.