2. fejezet - Változások

“Az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul – minden izgalom tehát belső felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszűnik. Arra gondolj, hány változásnak voltál már magad is tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga.”

(Marcus Aurelius)

A végét nem teljesen ilyennek szántam. Egy kicsit átírtam. Először Jacob beszélt volna végig, de aztán úgy gondoltam Sam a falkavezér, ezért vegye át az irányítást, így ilyen lett a vége. Nem tudom milyen lett az egész fejezet, ezért kérlek titeket komizzatok! Köszi! :)

−Most mi lesz? – ültem az ágyam szélén Jacobbal az oldalamon. Apám nem láthat így, különben kitér a hitéből. A suli is kilőve.

−Az lesz a legjobb, ha egy időre hozzánk költözöl. – döbbentem néztem rá. Billy azóta, hogy egy vámpírt választottam, nem igazán kedvel. Nem hiszem, hogy repesne a jelenlétemtől.

−Jake! Nem hiszem, hogy… - nem hagyta folytatni a mondatot.

−Jobb, ha nem maradsz itt. Charlie meg fogja érteni, hogy most neked ez lenne a legjobb. – teljesen elszánt volt ez üggyel kapcsolatban, de engem gyötörtek a kétségek.

−Billy? – ez a kérdés foglalkoztatott leginkább. Nem úgy néz ki, mint aki megóhajtja vitatni vele ezt a döntését.

−Miatta sem kell aggódnod. – mondta határozottan, mint, aki nincs tisztában az apja irántam táplált érzéseivel.

−De Jake! – próbálkoztam az ismételt ellenkezéssel, ami egy kicsit felbőszítette.

−Most már fejezd be az ellenkezést! Vagy esetleg van más ötleted? – igaza van. Jobb nekem se jutott eszembe. Most az a legfontosabb, ne legyek szem előtt. Kelletlenül, de beleegyeztem. – Oké. Maradj itt! Azonnal jövök. – az ablakon át távozott, mert így gyorsabb volt. Charliet már korán reggel hallottam elmenni dolgozni. Hamar visszaért, így gondolom farkas alakban tette meg az oda-vissza utat.

−Ezt vedd fel! – dobott oda nekem egy ruhadarabot. Nem ellenkeztem, gyorsan magamra kaptam. Teljes mértékben rábíztam magam. Csak néztem, ahogy a bőröndömbe összedob még néhány cuccot a részemre. – Visszafelé beugrottam Charliehoz. – hát erre nem számítottam. Ahhoz képest, akkor gyorsabban visszaért, mint gondoltam. – Nagy vonalakban vázoltam neki, hogy neked, most az lenne a legjobb, ha oda költöznél hozzánk. Amúgy is rád fér a környezetváltozás. – mosolygott rám, de közben iszonyatosan gyorsan pörögtek a kezei. – Nem kellett győzködnöm. Rögtön belement. Azt mondta, este beugrik megnézni, mi van veled. – rémülten néztem rá. Akkor a költözésnek semmi értelme nem lenne. – Sikerült erről lebeszélnem. Mondtam neki, hogy jobb, ha egy ideig hagy pihenni. – Jake mindenre gondolt. Szerencsés vagyok, amiért egy ilyen jó barát van mellettem, ebben a nehéz helyzetben. Csak azt remélem, ez így is marad.

−Ugye, te soha nem hagysz el engem? – meghatódtam ettől a túlzott figyelmességtől. Alig bírtam visszatartani a könnyeimet.

−Hogy kérdezhetsz ilyet? Hát persze, hogy nem. – közben elkészült a bőrönddel és levitte a kocsiba. Aztán visszajött értem. Feltámogatott, majd a végén úgy ítélte meg, jobb, ha a karjaiban visz az autóig. Számára én nem vagyok túl nehéz. Izomzatát tekintve, könnyedén feltud emelni.

−Akármi történik, akkor sem? Mindig a barátom leszel? Örökké? – beültetett maga mellé, majd a vezetőülésbe fészkelte magát, aztán gázt adott és száguldott La Push felé.

−Mire akarsz kilyukadni Bella? – nem értette kérdésemet. Még én magam se tudom, miért tettem fel ezeket. Csak azt tudom, hogy a szájából kell hallanom. −Persze, hogy mindig melletted leszek, történjen bármi. – simított végig az arcomon. Ezek a szavak megnyugvással töltöttek el.

Jacob leparkolt a házuk előtt. Még szerencse, hogy az ő autójával jöttünk. Az enyémet Billy, már biztos km-kel előbb meghallotta volna. Előbb kiszedte a bőröndömet a csomagtartóból és első körben azt vitte be, majd visszajött értem. Nem időzött bent túl sokáig, így Billy vagy nincs itthon, vagy egyelőre még nem fogta fel, mire vetemedett Jacob az ő házában. Nagyon félek a reakciójától. Ölben vitt be a házba. Rémületemre Billy nagyon is otthon volt, úgyhogy most aztán parázhatok, mi fog kisülni ebből az egészből. Jake azonnal a szobájába vitt. Letett az ágyra, betakargatott, majd az ajtót becsukva maga után, szó nélkül távozott. Az idegességemet csak fokozta a rosszul létem. Bár egyelőre nem voltak fájdalmaim, a bőröm feszült a testemen, mintha a csontjaim utat akarnának törni maguknak, hogy kiszabaduljanak testem szűk kis celláiból. Csak arra tudtam gondolni, biztos most vitatják meg a jelen helyzetet és ez egy cseppet sem segített megnyugodni. Sejtésemet beigazolták a csukott ajtón át beszűrődő hangos szavak zaja. Hangosan vitatkoztak. Rajtam. Már csak ez hiányzott. Egyáltalán nem akartam Jaket ilyen helyzetbe hozni. Főleg nem az apjával szemben.

−Jacob! Neked teljesen elment az eszed? – hallottam Billy nem épp vidám és kellemes hangját. – Hogy hozhattad őt ide?

−Ez volt a legjobb megoldás. Nincs valami jól és csak így tudok rá vigyázni. – Jake próbálta megőrizni a nyugalmát. Az apjával szemben nem akart kijönni a sodrából.

−Van családja, akinek az a dolga, hogy vigyázzon rá. Ez nem a te feladatod. – Billy azonban kezdte elveszíteni a türelmét. A hangja egyre magasabban és dühösebben csengett.

−Bella a barátom, így az én feladatom is vigyázni rá és neki most az a legjobb, ha itt marad velem. – ennek nem lesz jó vége. Nem kellett volna belemennem ebbe az egészbe.

−Egy vámpírt választott Jake, nem törődve a te érzéseiddel. – mindig ezt hozza fel, amikor hatni akar rá. Ő mesélte nekem.

−Ez nem jelent semmit. Az iránta való barátságomon ez, eddig sem változtatott és ezután sem fog.

−Akkor se maradhat itt. – jelentette ki Billy, nagyon határozottan.

−Már pedig marad. Ez ugyanúgy ez én házam is. Azt hozok ide, akit akarok. – nem sokkal később Jake, már a mögötte becsukódott ajtó előtt állt a szobájában, ahol én szomorúan hallgattam végig az apjával fojtatott, miattam történő veszekedését.

−Sajnálom. – eredtek el a könnyeim. Elég gyakran előfordul mostanában. A legkisebb dolgon is képes vagyok elsírni magam.

−Nem a te hibád. Apám makacs, de idővel majd beletörődik. – leült mellém az ágyra. – Emiatt, ne aggódj! Próbálj meg pihenni! – takargatott be ismét, mert időközben lecsúszott rólam a takaró. – Hogy érzed magad?

−A helyzethez mérten, meglepően jól. – valójában így is van, a feszítő érzést kivéve, ami még számomra is újdonság.

−Nekem most el kell mennem. Enyém az őrjárat. – arca gondterhelt lett. – Előtte azonban hozok még neked ennivalót.

−Nem vagyok éhes. Nem kérek semmit. Inkább azt mondd el, mi a baj?

−Az elmúlt napokban alig ettél. Most már ideje lenne valami ételt fogyasztanod.

−Jake! Nem kívánok semmit. Nem mondod el, mi van? – próbálkoztam újra.

−Hát ha nem, akkor nem. Most mennem kell. – úgy tűnt, nem óhajt beavatni, de így nem hagyhat itt, különben megöl az idegesség, hogy mi van vele. Megfogtam a kezét. Morcosan nézett rám. – Nincs semmi komoly baj. Csak feltűnt néhány új vámpír, akiknek még nem tudjuk mik a szándékuk. Már csak ez hiányzott. Cullenék elmentek, - fakadt ki, - erre jöttek helyettük mások. Már soha nem lesz nyugtunk ezektől a vérszívóktól?

−Nyugodj meg! – simogattam meg a kezét. – És nagyon vigyázz magadra! Nem bírnám elviselni, ha valami bajod esne. – ismét könnyekkel telt meg a szemem. Remek. Már soha nem lesz vége ezeknek az érzelmi hullámoknak? Jake törölte le őket.

−Te csak pihenj! Észre se veszed és már itthon is vagyok. – adott egy utolsó ölelést és távozott. Idegen vámpírok. Vajon, mit akarhatnak itt? Ők biztos nem vegetáriánusok. Jaj, nekem. Remélem, senkinek sem esik baja. Kopogtattak az ajtón.

−Tessék! – szóltam ki meglepetten. Billy dugta be a fejét.

−Bejöhetek? – kérdezte nagy meglepetésemre.

−Persze. – nem tudtam hova tenni ezt a dolgot.

−Beszélnünk kell Jacobról. – mondta nagyon komolyan.

−Mi van vele? – kapott el a rémület. Csak az előbb távozott. Nem esett máris baja? – Jól van?

−Igen. – nem értette miért kérdezem. – Te is tudod, hogy nem örülök a jelenlétednek. Ne érts félre! Ez nem ellened irányul, - persze, hogy nem. Akkor meg, miért olyan ellenséges velem? – de amíg Jake veled foglalkozik, esélye sincs egy normális életre, hogy végre találjon magának valakit. – ezzel én is tisztában vagyok. De, mit tegyek? Szükségem van rá. – Ezért arra szeretnélek kérni, hogy ha fontos neked, akkor tűnj el az életéből! Hagyd végre, hogy élhesse a saját életét. A döntés a te kezedben van. – meg se várta reagálásomat, mondandója végeztével távozott. Igaza van. Nagyon is igaza. Nem várhatom el Jaketől, hogy életem végéig engem pesztráljon. Megérdemli a boldogságot és velem soha sem lenne az. Gyors elhatározás született a fejemben. El kell tűnnöm. Jake egy idő után meg fog bocsájtani nekem és éli majd az életét. Azért még se távozhatok szó nélkül. Egy búcsúlevelet, magyarázattal megérdemel. Többel úgy se szolgálhatok. Nagy nehezen felkeltem. Nehezemre esett a mozgás, de muszáj volt megerőltetnem magam. A kész levelet letettem az ágyra. Ott biztos hamar megtalálja. A bőröndömet nincs erőm magammal cipelni. Azt se tudom még, hova megyek. Csak kilyukadok valahol. Ha egyáltalán a fájdalmaktól sikerül bárhova is eljutnom. Éppen hogy csak a kilincs után nyúltam, mikor az egész testem rázkódni kezdett a fájdalomtól. Nem adhatom fel most. Kilestem az ajtón. Nem láttam Billyt sehol. A bejárati ajtóhoz osontam, már ahogy bírtam, mert a fájdalom nem, hogy csökkent volna, erősödött. Majdnem felkiáltottam. De sikerült csendben elhagynom a házat. Az erdő felé indultam. Bár, ott nem tudom, mennyi esélyem lesz elbújni, hisz Jake, minden zegzugot ismer és km-ről is megérzi az illatomat. Csak abban reménykedhetek, hogy mire megtalálja a levelet, sikerül eléggé eltávolodnom a háztól. De még akkor is utolérhet sec-perc alatt. Már pedig, én nem vagyok hajlandó visszamenni és tovább belerondítani az életébe. A fájdalom olyan erős, hogy majdnem minden fánál meg kellett állnom, hogy egy kicsit kifújjam magam. Minden lélegzetvétel, minden mozdulat óriási kínszenvedés. De nem állhatok meg, muszáj tovább mennem. Újra neki kellett támaszkodnom egy fának, de hirtelen, zajra lettem figyelmes. Csak nem talált meg máris? Az nem lehet. Még nem araszolok olyan régen az erdőben. Jake pedig még biztosan nem ért vissza az őrjáratról.

A fák mögül egy idegen lépett elő. A szeme vörösen izzott, a bőre hófehér volt és gyémántként csillogott a napfényben. Egy vámpír. E felől, semmi kétségem. Biztos ő is azok közé tartozik, akikről Jake beszélt. A szemén látszott, tényleg nem vegetáriánus, teste, más emberek vérétől duzzadt. És most rám fáj a foga. Támadásra készen állt, hogy bármikor lecsaphasson. A kezemmel a fát támasztottam. Alig kaptam levegőt, nehezen lélegeztem.

−Kérlek, ne bánts! – nyögtem, felé pillantva, alig hallhatóan, de tudtam, ő meghallotta. Egyre csak közeledett felém. Egy szót sem szólt. Hát, elérkezett a vég. Legalább a kínzó fájdalmaktól megszabadulok végre. Ekkor valami furcsára lettem figyelmes. Ezt ő is észrevette, mert megtorpant. Körülöttünk, körös-körül, farkasok jelentek meg.

−Ne, merj hozzáérni, - hallottam meg Jacob hangját, aki emberi alakban lépett ki a fák mögül – különben megbánod!

−Jake! – a tüdőm levegő után áhítozott.

−Itt vagyok Bella. – jött oda mellém segíteni. – Még is, mit képzeltél? Hazamentem, megnézni jól vagy-e és csak egy levél fogadott. – nem ez a legjobb pillanat, meg hely se, ezt megvitatni. Az idegen vámpír még mindig nem mozdult. Érdeklődve figyelte az eseményeket, de a szeme meglepettségről árulkodott. – Hogy jutott pont most eszedbe az erdőbe jönni, mikor elmondtam mi a helyzet?

−Talán ezt nem most és nem itt kellene megbeszélnünk. – néztem rá mérgesen.

−Igaz, de később folytatjuk még. Nem úszod meg ennyivel. – jelentette ki. – Gyere! Haza viszlek. – már emelt is volna fel, de ellenálltam.

−Nem megyek vissza hozzátok Jake. – szóhoz se jutott a döbbenettől.

−Mi van? – mint, aki nem hisz a fülének.

−Billy nem kedvel engem, mióta egy vámpírt választottam, te is tudod. És én nem akarok olyan helyen lenni, ahol nem látnak szívesen. – jobb, ha a részletekbe most nem megyek bele. A levélbe pontosan leírtam, mit miért teszek. Akkor miért nem enged el? Tudtam, hogy ez lesz, de reméltem még is elkerülhető.

−Bella!

−Ne, most, kérlek! Nem érzem jól magam. – ez így is van. A fájdalmak erősödtek. A vámpír, ismét megindult felénk. Az összes farkas elkezdett vicsorogni és morogni, Jake pedig védelmezően elém állt.

−Vidd Bellát Emilyhez! – lépett elő szem, a falkavezére emberi alakjában. – Majd ő gondoskodik róla. – Jake az ölébe kapott, de egyelőre nem mozdult.

−Nem akarlak bántani. Esélyem se lenne, annyi farkassal szemben. – szólalt meg végre lágy, dallamos hangján. Még Edwardénál is kellemesebb volt a hangja.

−Akkor meg, mit akarsz? – mordult rá Jacob. – Átlépted a határvonalat. Ez itt már a mi területünk, amin épp meg akartál támadni egy embert. Aki mellesleg, hozzánk tartozik. – jó volt ezt hallani, de nem tartozhatok hozzájuk. El kell engednem Jacobot. Élnie kell a saját életét.

−Sajnálom, oké? Hibát követtem el, majd nem megszegtem a saját szabályunkat is, amit nagyon röstellek. – miért magyarázkodik? Hisz látszik rajta, hogy emberek vérével táplálkozik. Az én vérem pedig mindenki számára igen csábító. – Nem tudtam, hogy léteznek határvonalak. – őszintének hangzik, de Jacob türelme fogytán. Érzem, ahogy egész testében remeg. Uralkodik magán, mivel az ölében vagyok, de nem sok kell, hogy dühében átváltozzon és támadjon. Előtte csak letesz engem?

−Jacob! Ti jobb, ha mentek most. Te meg mondd, mit akarsz, aztán tűnj el, mielőtt meggondoljuk magunkat és még se hagyunk életben. – csatlakozott be szem átvéve a beszélgetés irányítását. - Vámpírokkal, nem szoktunk kivételt tenni. Neked szerencséd van, egyelőre, de ez még változhat.

−Csak szerettem volna bemutatkozni. Ryan Felton Fountain vagyok. – milyen szépen csengő név.

−Á! – mintha Jacob megvilágosodott volna.

−Te is a Fountain család tagja vagy? – kérdezte Sam hűvösen. Ismerik őket? Hogy lehet ez? És akkor mért nem tesznek ellenük semmit? A város veszélyben van, ők meg nem tesznek semmit. Miért? – Ma kötöttünk a családoddal szerződést. – ezen most én lepődtem meg. Jake szája is grimaszra húzódott. Hol rá, hol Samre, hol a vámpírra néztem. Egyszerűen nem értem, hogyan lehetséges ez. Cullenékkel is csak azért kötöttek szerződést, mert mások voltak. De ezek itt nem mások. És a farkasok, élnek-halnak a csatáért, a vámpírölésért. – Amit te, máris megszegtél.

−Ó! Ezt szintén nem tudtam. – a hangja annyira varázslatos. Még egy vámpírnál se tapasztaltam. Edwardon is túltesz.

−Most már tudod. – okította tovább. – Jobb, ha távozol, mert a szerződésszegést, nagyon szigorúan vesszük, és az háborúhoz vezethet köztünk. De Bella miatt, most az egyszer még elnézzük, ha azonnal eltűnsz. – Jacobbal, mi is elindultunk végre. Már itt volt az ideje, mert nem éppen kényelmes a karjaiban, fájdalmak közepette.

−Örülök, hogy találkoztunk! Remélem még fogunk. – Jake válla fölött még utoljára rá néztem. Mintha ezt nekem mondta volna. Majd eltűnt a fák sűrűjében. Bambán bámultam utána, aztán se kép, se hang.