3. fejezet - Az új hely I. rész

Hol van az a hely, hol szerelem terem, Hol béke van, szeretet és kegyelem? Hol az a lehetetlen hely, hol a valóság? Az élet egy hosszú s kegyetlen fogság.
	Duduj Szilvia (részlet)

Sziasztok! Bocsi a késésért, csak a hétvégén beteg voltam. De igyekeztem hozni a beígért mennyiséget, sőt, egy kicsit túlzásba is vittem, ezért ez a feji két részes lesz. Remélem így is tetszeni fog, és érdekesnek fogjátok találni ugyanis újszerűség van benne bőven, de szerepel benne ismétlés is, de szerintem ezek együtt teszik igazán  érdekessé. Vagy nem tudom. Döntsétek el ti :) Várom a komikat! :)

−Jó reggelt! Hogy aludtál öcsi? – lökött hátba Dean, az egyik bátyám. Családunk viszonylag nagy létszámúnak számít a vámpírok közt, hisz általában párosával járnak, hogy ezáltal se keltsenek feltűnést. De mi mások vagyunk, erős kötelékkel megáldva, ami néha elég bosszantó tud lenni, ha a család tagjai majdnem mind férfiak és mind a bátyái az embernek illetve a vámpírnak. Csak Benji fiatalabb tőlem, de akkor is elég nyomasztó. Nem rég költöztünk ide, Forksba. Elég sokat és gyakran költözködünk. Ezért nem is látom értelmét, hogy bárhol is állandó lakhelyünk legyen, mert ki tudja, mikor kell legközelebb tovább állnunk, vagy a nevelő apánk, Marco, mikor dönt úgy, hogy ideje a távozásnak.

−Nagyon vicces. – morogtam oda neki, amin ő csak jót nevetett. A családom megtanult az emberek között élni. Mindegyiküknek rendes, polgári szakmája van. Csak Benjinek, Taminak, a család ez idáig egyetlen, természetesen nevelőanyánkon, Terryn kívül, nő tagjának és nekem kell mindig újra kezdenünk a sulit, mivel nem öregszünk, így a kinézetünk sem változik. Nem mondom, elég uncsi tud, ez is lenni. De ugyanakkor változatos is, hisz mindig új emberekkel ismerkedhetünk meg. A családom többi tagjának nehezebb a dolga, mert állást találni nem olyan könnyű, mint iskolába járni. Ebből a szempontból nem irigylem őket. Az apánk kiváló építész és magánvállalkozóként dolgozik, így semmilyen céghez sem kell igazodnia és nem kell állandóan állást változtatnia, ha épp költöznünk kell.

−Na, és kicsomagoltál már? – nyaggattak tovább a bátyáim. Ilyenkor ki tudnám nyírni őket.

−Ne zaklassátok már egyfolytában az öcséteket! – szólt rájuk anya. – Néha rosszabbak vagytok, mint a gyerekek. – ez igaz is. Mind a két bátyám, Dean és Domingo is tanárok és általában bájuknak köszönhetően, mindig kapnak is állást a helyi középiskolában. Ez most se volt másképp. Utálom, hogy még a suliban sem hagynak békén. Apa szerint, így legalább állandóan szemmel tudnak tartani. Ha ez őt megnyugtatja, mert általában sokkal rosszabbak nálunk. Igaz, a suliban visszafogják magukat, de ez nem jelent semmit. Jami bátyámnak Tami a párja. Egyedül neki van társa a családban, meg apának anya. Ő ügyvéd, bár nem hirdeti magát és ritkán vállal ügyeket, inkább apa vállalkozását segíti. Mivel családunk nagy része férfiből áll, ezért nem ritkák a belső harcok sem és a rivalizálások, de mind ez csak külső. Ha veszély fenyeget minket, főleg a nőtagjainkat, hát akkor nincs kegyelem. Keményen összetartunk és minden ellenünk irányuló támadást megtorlunk.

Von egy különleges személyiség. Művész lélek. Minden művészeti ágban szuper. Kiválóan fest, szobrászkodik, bármilyen hangszeren képes játszani, zenét szerez, sőt, még énekelni is tud. Amikor csak lehet, kiállítást rendez a műveiből. Elég szépen is keres vele. Az tény, hogy családunknak nincsenek anyagi gondjai. Az évszázadok során elég szép kis tartalékot gyűjtöttünk össze, így ha nem akarnának, egyiküknek sem kellene dolgoznia, csak akkor mivel ütnék el az időt. Meg a pénz is elfogyhat, ha nincs utánpótlás belőle. Szerencsére mindenki szereti, amit csinál. Volt elég idejük megtalálni a számukra megfelelőt és azt tökéletesíteni. Egyedül anya nem dolgozik. Az otthoni teendőket végzi, vezeti a háztartást, és próbálja kordában tartani a megveszett és soha felnőni nem akaró fiait. Tami élvezi, hogy ő az egyetlen lány, mert állandóan a középpontban van, de azért néha panaszkodik is, milyen jó lenne, ha legalább egy húga lenne, akivel mindent megbeszélhetne, mert hát anyával az még se olyan. Benji a legfiatalabb köztünk. Mindig egy osztállyal alattunk jár. Ezt nem igazán szereti, mivel egy évet egyedül szokott járni. Kész kínszenvedés számára. Néha olyan kezelhetetlen, pedig már elég régóta velünk van. Egy banda tagja volt, amikor egy bandaharc közepette megsérült. Marco talált rá félholtan és változtatta át. Még csak 16 éves volt. Soha nem nő ki a kamaszkorból, még akkor se, ha több évszázad alatt rengeteg tapasztalatra sikerül is szert tennie. Ahogy egyik bátyám se, pedig már húsz fölött járnak. Jamison 25 éves volt, mikor egy építkezésen baleset érte. Senki nem volt a közelben. Ő rá is Marco talált. Igazság szerint, mindegyikünket ő mentett meg, talán ezért is olyan nagy az összetartás köztünk. Korszakokat inkább nem említenék. Nagyon régen volt és nagyon régóta vagyunk, így együtt családként. Dean és Domi, 26 és 27 évesek voltak. Már emberi életükben is ismerték egymást, de soha sem voltak odáig a másikért. Félholtra verték egymást. Az átváltozás után ez megváltozott. Azóta legjobb barátok és mindig együtt szekálnak engem. Pedig tudják, mennyire utálom. Tami. Hát őt, a szülei bántalmazták és így dobták az utcára. 18 éves volt, még se tudott szembeszállni velük. A mostani testi fölénye és adottságai ellenére is, még mindig félénk. De itt vagyunk mi, akik bármitől megvédik. Ettől biztonságban érzi magát. Ráadásul a kapcsolata Jamivel nagyon jó hatással van rá. Látszik, mennyire szeretik egymást. Néha irigylem is őket. Marco és Terry már akkor együtt volt,  mikor elkezdett nőni a család. Marcot egy idős vámpír változtatta át, aki úgy gondolta nem hallhat ki a fajtánk, mert vándorlásai során nem találkozott közülünk senkivel, ezért apára hagyta ezt az örökséget. Terry volt az első, akit átváltoztatott, mikor szülése után meghalt a közös kisbabájuk és ő is majdnem belehalt. Már akkor is házasok voltak. Von, egy halálos betegségben szenvedett 28 éves korában. Nem sok volt neki hátra. Ami engem illet, szintén 18 éves voltam, amikor sport balesetet szenvedtem. Óriási karrier előtt álltam. A kórházban teljesen lemondtak rólam. Marconak köszönhetem az életem, ahogy itt mindnyájan, még ha ez az élet nem is olyan, mint amilyet szerettünk volna. De nincs okunk panaszra. Mindenünk meg van, még ha ez emberi áldozatokkal is jár, hisz a legfőbb táplálékunk a vér. Egyetlen egy szabályunk van, amit mindenkinek kötelező betartani. Még pedig, hogy ott ahol élünk, nem vadászunk emberekre a közvetlen környezetben, vagyis abban a városban egyáltalán nem. Egyrészt a nagy létszámunk miatt a túl sok áldozat nagyon feltűnő lenne. Másrészt, hogy minél tovább maradhassunk egy bizonyos helyen. Ezért van, hogy a táplálkozás végett több km-t is meg kell tennünk. Még szerencse, hogy a futás öröme a vérünkben van, nem okoz gondot rövid idő alatt, hosszú távokat megtenni.

−Még nem csomagoltam ki. – hosszú hallgatás után szóltam csak vissza nekik. Lefoglalnak a gondolataim. Hallottam, hogy vannak vámpírok, akik rendelkeznek különleges képességekkel. Családunk egyik tagja sem rendelkezik ilyesmivel. Nekem az utóbbi időben, azonban furcsa álmaim vannak. Állandóan egy lányról álmodom, akinek nem látom az arcát, de az illata megőrjít, még se vagyok rá képes, hogy bántsam. Nem tudom, mit jelenthet mindez. Még soha nem találkoztam egy olyan lánnyal sem, aki mély benyomást tett volna rám. Hisz emberek közt élek és a szabály miatt megtanultuk uralni a szomjunkat, így nem támadunk be úton-útfélen mindenkit. De az álmomban ő valahogy más. Olyan hatással van rám, hogy magam se tudom bírok-e vagy egyáltalán akarok-e uralkodni magamon, még is azt érzem, nem lennék képes bántani őt. – Elmegyek. – jelentettem ki. – Kicsit körül nézek a környéken. – meg se vártam a választ, elviharzottam. Ki kell szellőztetnem a fejem. Még magamnak se merem bevallani, de utálom ezt a szabályt. Tudom, hogy szükséges a saját védelmünkben. De akkor is utálom. Ilyenkor van, hogy rá kényszerülünk az állatok vérére, ami közel se olyan jó, mint az embereké. De előfordul, hogy csak közeli vadászatra van lehetőségünk és akkor be kell érnünk ezzel. Meg nem mindig van kedvem órákat rohangálni, míg végre ehetek. Tudom, ez lustaság is egyben. Most sem ettem már egy ideje. Kezd sötétedni a szemem. Néhány nap múlva meg kezdődik a suli. Nem mehetek emberek közé szomjasan. Biztos nem bírnék uralkodni magamon. Az pedig senkinek sem tenne jót. Már bánom, hogy néhány napja nem tartottam a többiekkel a távolabbi vadászatra. De nem volt kedvem. Most be kell érnem egy két szarvassal. Nem szeretem az ízüket. Náluk még a medve, vagy a leopárd is jobb. Volt szerencsém mind a kettőt megízlelni. Beleszagoltam a levegőbe. Ekkor valami furcsát éreztem és nem tudtam uralkodni az ösztöneimen. Ez az illat. Olyan csábító. Az érzékeimet követtem. Ilyen illatot még soha nem éreztem. Rendesen transzba ejtett. Azt se tudtam, mit csinálok. Minden áron látni és érezni akartam azt, akihez ez a fantasztikusan csábító illat tartozik. A fák mögül kilesve, megláttam egy lányt, aki épp egy fának támaszkodott. Nem volt valami jó állapotban és levegőt is alig kapott. Az öltözéke egy hosszú póló, ami nem úgy nézett ki, mintha rá lenne méretezve, meg egy nadrág és egy kabát volt. Mit keres itt egyedül az erdő közepén? Nem tudom számít-e egyáltalán. Az azonban nem lehet, hogy ez az illat az övé legyen. De továbbra is vonzott maga felé. Csak ő lehet az. Ha a testének az illata ennyire vonzó, akkor milyen lehet a vérének az íze? Már nem tudtam tovább gondolkodni. Kiléptem a fák sűrűjéből. Rémülten nézett rám. Illetve nem is rémülten. Csak meglepetten, mint, aki nem először lát magam fajtát. Lassan elindultam feléje. Nem akartam elijeszteni, de amilyen állapotban volt, amúgy se tudott volna elfutni.

−Kérlek, ne bánts! – nyögte alig hallhatóan, de kiváló hallásomnak köszönhetően még ezt a gyönge hangot is megtudtam hallani. A hangjában szintén nem volt félelem, inkább csak bele nyugvás az elkerülhetetlenbe. Engem pedig tovább vonzott, a hangja meg szintén elvarázsolt. Tisztában voltam vele, hogy el kéne szaladnom, mert mindjárt elkövetek egy végzetes hibát, de még sem voltam rá képes. Még soha nem éreztem ilyet. Mintha az álombéli lányba botlottam volna, aki végre arcot öltött előttem. De őt éreztem nem tudnám bántani. Ezt a lányt, még is akarom. Mindennél jobban szomjazom a vérére. Ám hirtelen kizökkentettek a kábulatomból. Körös-körül mindenfelől farkasok vettek körbe. Nem normális méretű farkasok, hanem ember nagyságúak. Ebből tudtam, hogy csak vérfarkasok lehetnek, a mi legősibb ellenségeink. Még soha se láttam ilyesmit. Életem során, akármerre is jártunk, még soha nem találkoztam ekkora falka populációval. Hogy lehetséges ez és, hogy kerültek ide?

−Ne, merj hozzáérni, - hallottam egy idegen hangot, aki nem sokkal utána elő is lépett a fák mögül. - különben megbánod! – Nem farkas alakban volt, de méretéről, ellenszenvéről és a belőle áradó bűzből éreztem, hogy közéjük való. Meg különben is, akkor mit keresne itt?

−Jake! – vajon hozzá beszél?

−Itt vagyok Bella. – igen, hozzá. Ezek ismerik egymást. Ennek nem lesz jó vége, főleg mivel az előbb majdnem rá vetettem magam, hogy az életét ontsam. – Még is, mit képzeltél? Hazamentem, megnézni jól vagy-e és csak egy levél fogadott. – Hogy mászom ki ebből a slamasztikából? Egyelőre az a legjobba, ha megfigyelem a párbeszédüket, aztán meglátjuk, mi lesz. – Hogy jutott pont most eszedbe az erdőbe jönni, mikor elmondtam mi a helyzet? – lehet, hogy hozzátartozik a lány? Úgy vélem az a legjobb taktika, ha nem mozdulok és kivárom, mi sül ki ebből a dologból.

−Talán ezt nem most és nem itt kellene megbeszélnünk. – bár nem úgy viselkednek, mint egy pár.

−Igaz, de később folytatjuk még. Nem úszod meg ennyivel. Gyere! Haza viszlek. – felakarta emelni, de nem hagyta. Lehet, még se hozzá tartozik? Az illata, a nyakán lüktető verőér még mindig nagyon vonzott. Alig bírtam uralkodni magamon. De legalább volt időm jobban szemügyre venni, azt az emberi lényt, aki képes ilyen hatással lenni rám.

−Nem megyek vissza hozzátok Jake. – hm. Ez érdekes. Vajon mi történhetett? Maga a teremtmény elég csinos. Bármelyik férfi a lábai előtt heverne. A szomjam csillapodni kezdett és más szemmel kezdtem nézni rá.

−Mi van? – mintha a farkast meglepte volna ez a válasz. Nem néz ki egy türelem bajnoknak, de azt vettem észre, ő is mindenre képes ezért a lányért. Már nem is csodálom. Bennem is olyan érzéseket kelt, amilyet még soha nem éreztem. Ha dobogna a szívem, biztos kiugrana a helyéről. Már attól is, ha csak a közelébe kerülhetnék egy percre is.