3. fejezet - Az új hely II. rész

 Minden átmenet. Feltámad, lüktet, és továbbhömpölyög. Tűz, ragyogás, langyos, hűs energiák, jéggé dermedő nedvek és olvadás úgy váltakoznak e szintézisben, mint a hullámjáték. Ami megfeszül, ellazul. A végletek eltűnnek. Életérzésünk a közép egyensúlyában lebeg.

(Szepes Mária: Aranykor) 

 

Mivel elkészült a fejezet második része úgy gondoltam, hogy nem várakoztatlak tovább titeket, hanem inkább felteszem. De egyelőre még nem tudom mikorra várható majd az új fejezet. De arra a következtetésre jutottam, hogy lesznek olyan fejezetek, amik szintén kettő vagy több részesek lesznek, de lesznek olyanok is, amik simán csak egy részből fognak állni. Remélem így is tetszeni fog majd a történet és minél többen fogjátok olvasni. Ja és komizásról se feledkezzetek meg, mert csak úgy tudom meg, hogy mi a véleményetek a storyról. Köszi! És jó olvasást! :)

−Billy nem kedvel engem, mióta egy vámpírt választottam, te is tudod. És én nem akarok olyan helyen lenni, ahol nem látnak szívesen. – jól hallottam? Mit jelent az, hogy egy vámpírt választott? Talán vámpír volt a kedvese, aki ember léte ellenére képes volt együtt lenni vele? Ezt nehezen tudom elhinni. Akkor miért nem változtatta át? Lehetséges, hogy a farkasok miatt? Azt nem hiszem, ha egyszer őt választotta. Ez még inkább felkeltette a figyelmemet iránta.

−Bella!

−Ne, most, kérlek! Nem érzem jól magam. – gondoltam itt az ideje, hogy végre felhívjam magamra a figyelmet. Az oldalamat már rettentően fúrta a kíváncsiság. Ez az egyik rossz szokásom, ami átalakulásom után, se tűnt el. Ismét elindultam feléjük. Az összes farkas elkezdett vicsorogni és morogni, mikor megindultam. Az, aki emberi alakban volt, Jake, azt hiszem, a lány elé állt védelmező testtartásba.

−Vidd Bellát Emilyhez! Majd ő gondoskodik róla. – a fák közül elő lépett egy másik farkas, emberi alakban. Ő lehet a falkavezér. Olyan parancsoló a hangja, hogy nem lehet más. Közben Jake ölbe vette őt, de nem mozdult.

−Nem akarlak bántani. Esélyem se lenne, ennyi farkassal szemben. – emeltem fel a kezem a béke jeléül, bár tényleg semmi esélyem nem lenne, ha ennyien támadnának rám. Kockáztatnom kellett, bár nem hittem, hogy bármire is megyek vele.

−Akkor meg, mit akarsz? – mordult rám a fiú, aki még így is igen félelmetesen nézett ki. – Átlépted a határvonalat. Ez itt már a mi területünk, amin épp meg akartál támadni egy embert. Aki mellesleg, hozzánk tartozik. – na, erre aztán igazán nem számítottam. Nagyobb pácban vagyok, mint gondoltam. De, hát honnan kellett volna tudnom mindezt? Igaz, ha nem engedek az ösztöneimnek, akkor nem kerülök ilyen csávába. De egy cseppet se bánom, hogy, így történt, különben soha nem láthattam volna meg ezt a lélegzetelállító ember lányt, akinek már nem is a vére csábít úgy igazán, hanem ő maga.

−Sajnálom, oké? Hibát követtem el, majd nem megszegtem a saját szabályunkat is, amit nagyon röstellek. – ez az igazság, ettől függetlenül továbbra is ingerültnek látszik. Van is rá oka. – Nem tudtam, hogy léteznek határvonalak.

−Jacob! Ti jobb, ha mentek most. Te meg mondd, mit akarsz, aztán tűnj el, mielőtt meggondoljuk magunkat és még se hagyunk életben. – a vezér visszavette az irányítást. Eddig nem olyan rossz a helyzet, hisz még nem támadtak rám. Ritka jelenség farkasoknál, de úgy látom ezek sokkal értelmesebbek és tudnak uralkodni magukon.

−Csak szerettem volna bemutatkozni. Ryan Felton Fountain vagyok. – mondtam végül. Nem tudtam, mivel rukkolhatnék elő. Csak ez jutott az eszembe.

−Á! – mi ez a reakció? Az arca nem váltott épp rokonszenvesre.

−Te is a Fountain család tagja vagy? – honnan ismernek minket? Ez elég fura. – Ma kötöttünk a családoddal szerződést. Amit te, máris megszegtél. – na, ez az egy, amire végképp nem számítottam. Semmiféle szerződésről nem tudok. Akkor, hogy szeghetném meg?

−Ó! Ezt szintén nem tudtam. – jelentettem ki teljesen őszintén. Most vagy elhiszik, vagy sem. A szememet nem tudtam levenni a lányról. Bella, azt hiszem. Mély benyomást tett rám, az tuti.

−Most már tudod. – mondta ridegen a falka vezetője. – Jobb, ha távozol, mert a szerződésszegést, nagyon szigorúan vesszük, és az háborúhoz vezethet köztünk. De Bella miatt, most az egyszer még elnézzük, ha azonnal eltűnsz. – jobbnak láttam nem feszíteni tovább a húrt. Nem hiszem, hogy még egyszer ilyen szerencsém lenne. Gyorsan eltűnök. De abban biztos voltam, hogy ezt a lányt még látni akarom és nem azért, hogy az életét ontsam. Hanem, mert kíváncsi vagyok rá. Kíváncsi vagyok, hogy lehet ilyen hatással rám, miért és, hogy ki is ő valójában. Mindent tudni akarok róla. Főleg arról a vámpíros dologról. De most már legalább értem, miért nem lepődött meg, amikor meglátott. A szerelme vámpír volt, a barátai farkasok. Nem mindennapi emberi lény lehet. Érdekelne, mindez mi módon lehetséges.

−Örülök, hogy találkoztunk! Remélem még fogunk. – kiáltottam még oda, mielőtt eltűntem az erdő sűrűjében. Csak reméltem, hogy tudja, ez neki szólt.

Futás közben sem sikerült kiszellőztetnem a fejem. Az illata minden oldalról körbe ölelt és akármerre fordultam, mindenhol éreztem. Ez nem lehet igaz. Fel nem tudom fogni, hogy történhet ez velem, ráadásul egy ember miatt. Most már tényleg muszáj táplálkoznom, különben megbolondulok. Újra beleszagoltam a levegőbe. Reméltem nem zavar meg a fejemben lévő illat, ami sehogy sem hagyja, hogy szabaduljak tőle. Szerencsére, a közelben megéreztem egy csorda illatát. Azonnal arra vettem az irányt. Gondolkodás nélkül vetettem magam rájuk, nem törődve azzal, hogy mi lesz az öltözékemmel. Az emberek esetében nem szokott ilyen macerás, koszos lenni, de ezt is vállalni kell, ha a vámpír lusta távolabb menni. Mint én most. Az állatok vére nem nyújt teljes kielégülést és ezzel az illattal a fejemben egyszerűen nem tudtam betelni velük. Azon vettem észre magam, hogy már a negyedik szarvas nyakán lévő ütőérbe vájom bele a fogamat és szívom ki a vért az utolsó cseppig. A ruhám csapzott lett a sok vértől, de most még ez sem érdekelt. Miután befejeztem, a hátamra fekve néztem a szürke égboltot. Apa azért döntött Forks mellett, mert itt még ritkábban süt a nap, mint az ország bármely területén. De ki tudja itt is meddig maradunk. Ettől ideges lettem. Annyit költözünk, hogy már fel se veszem. De Forksból nem akarok elmenni. Legalábbis addig nem, míg Bellát közelebbről meg nem ismerhetem. Csak nem tudom, hogyan csináljam. Az a legjobb, ha haza megyek és megismerkedem a farkasokkal kötött szerződéssel. Bár, úgy érzem, semmi jót nem ígér. Föltápászkodtam és szélsebesen hazafelé vettem az irányt. A házunk, itt az erdőben található. Legalább nem kell bujkálnunk és önmagunk lehetünk. Nem messze a miénktől található egy másik hatalmas ház. Apa azt mondta nem régiben ott is vámpírok lakhattak, mert amikor elment megnézni van-e ott valaki, igaz üresen találta, de tele volt a ház a szagukkal. Talán Bella szerelme is közéjük tartozott. Nagyon érdekel, hogyan volt ez lehetséges és, hogy bírta ki az a másik mellette úgy, hogy nem bántotta. Vajon ennek köze van ahhoz, hogy nincs vele? Mert nincs, hisz ha itt lenne, Bella biztos nem a farkasokkal időzne. Rengeteg kérdés, amire remélem nemsokára választ kaphatok, magától az érintett személytől. Most már úgy érzem, nem lennék képes őt bántani első reakcióm ellenére, bár ez csak akkor derülhet ki igazán, ha sikerül közel kerülnöm hozzá. Idegesen rontottam be a házunk bejárati ajtaján. Valahogy nem hiszem, hogy a szerződés segítségemre lesz, de mielőbb megakartam tudni annak tartalmát.

−Te jó ég, fiam! Hogy nézel ki? – borult ki anya. Már el is felejtettem, hogy csupa vér vagyok. – Megsérültél? – kérdezte aggódva.

−Nem, dehogy is. Jól vagyok. Ez itt nem az én vérem. – próbáltam megnyugtatni, de nem úgy tűnt mintha sikerült volna.

−Mi van öcskös, mészárlást rendeztél a városban? – nevetette fel Domi. Most még annyira se volt hangulatom az idióta vicceihez, mint általában.

−Ez egyáltalán nem vicces Domi. – nézett rám anya rémülten. Csak nem bedőlt ennek a hülye tréfának? Ennyire nem ismer?

−Apa merre van? – kérdeztem, de senki figyelmét nem kerülte el izgatottságom. Anya úgy nézett rám, mint aki választ vár a bátyám feltételezésére. Inkább fel se vettem.

−Az irodában. – felelte Tami, aki a lépcsőn jött lefelé épp.

−Nem mondod el, mi történt? – anya mindig mindent túlkomplikál. A hangja az idióta bátyám miatt félelemről tanúskodott. Csak megráztam a fejem.

−Anya! Ne dőlj már be Domi idióta vicceinek. Tudod, hogy csak engem akar szívatni. – jobbnak láttam mielőbb megnyugtatni mielőtt elkönyvel elmebeteg gyilkosnak. – Persze, hogy semmi ilyesmit nem tettem. Hogy feltételezheted rólam? – ez egy kicsit azért bosszantó, mikor nagyon jól tudja, milyenek tudnak lenni. – Csak az erdőben vadásztam és most nem figyeltem annyira az öltözékemre, mint máskor. Ennyi az egész. – ettől fellélegzett.

−Igazad van. Sajnálom! – megakart ölelni, de nem szerettem volna őt is összekenni, így célzatosan végig mutattam az öltözékemen, amin most már elmosolyodott.

−Átöltözöm, aztán beszélnem kell apával. – rohantam is a szobámba. Már nagyon kész voltam és Bella illata még mindig körül lengett.

−Az rád fér, mert úgy nézel ki, mint egy vérrel áztatott kacsa. – csatlakozott a cikizéshez Dean is. De erre már egyáltalán nem is figyeltem. Ők a család Casanovái és azt hiszik ezzel kiharcolták azt a jogot, hogy piszkálhatják a másikat.

−Hol van Jami? – még hallottam Tami kérdését.

−Az előbb a kertben láttam. – és anya válaszát, majd végre menedéket nyertem a szobámban. Néhány nap múlva suli. Akkor végre lenyugszik egy kicsit a levegő és a bátyáim is a saját teendőikkel lesznek elfoglalva, nem pedig velem. Gyorsan kerestem egy tiszta ruhát.

−Bejöhetek? – kopogott az ajtón Benji.

−Persze, gyere csak, de épp sietek. – magyaráztam neki – Sürgősen beszélnem kell apával.

−Aha, értem. – nem kerülte el figyelmemet öcsém letörtsége.

−Baj van? – fogtam meg a vállát.

−Nincs semmi, csak mostanában mindenki olyan elfoglalt, én meg egyedül érzem magam. – ezen elmosolyodtam. Ő a legkisebb köztünk ezért ő meg Tami, aki az egyetlen lány, kapják a legtöbb figyelmet. Ha ez nem így van már is elhanyagolva érzik magukat.

−És Tami? – ilyenkor leginkább Tamira számíthat. Vele szokta megbeszélni ügyes bajos dolgait.

−Ő meg Jami csak egymással vannak elfoglalva. – mi, akiknek nincs párja, néha ezt nehezen viseljük, de már megszoktuk.

−Benji! Nagyon jól tudod, hogy milyen az új helyen az első néhány nap. – általában mindenki elfoglaltabb a szokásosnál, de ez ilyenkor mindig így van. – Pár nap múlva suli és újra helyre áll a rend. De most tényleg megyek. – rohantam is apához. Azért sajnálom Benjit. Ő viseli a legnehezebb az állandó költözködést. Nem mondhatni, hogy a barátait esik nehezére ott hagyni, hisz épp ezért nem barátkozunk senkivel sem, meg általában amúgy is kerülnek minket. Hanem az állandó új lakhelyváltozás, az új lakás, amiben új szoba, amit ismét be kell rendezni. Nem egyszerű az biztos. Idegességemben olyan erősen kopogtam apa irodájának az ajtaján, hogy majdnem betörtem.

Csak mi, a legfiatalabbak hívjuk őket anyának és apának. A többiek a nevükön szólítják mindkettőjüket.

−Gyere! – kiáltott ki.

−Sajnálom! – dugtam be a fejem és kértem elnézést a hirtelenségem miatt. – Nem zavarok?

−Semmi baj. Nem zavarsz. – nézett fel a papírjai közül. – Mitől vagy ilyen izgatott? – az ő figyelmét sem kerülte el.

−Szeretnék kérdezni valamit.

−Csak rajta! – nézett rám nagyon komolyan.

−Elmondanád, mit tartalmaz a farkasokkal kötött szerződés? – ez a kérdés meglepte. Nem tudom mire számított, de nem erre az, biztos.

−Honnan tudsz erről? – az arcán továbbra is meglepettség ült.

−Összefutottam velük. – jelentettem ki, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ekkor még nagyobb döbbenet ült ki az arcára, amit aztán aggodalom váltott fel.

−Bántottak? – hangja idegesen csengett. Még szerencse, hogy nem a véres ruhámban jöttem hozzá.

−Nem. – mondtam határozottan. – Amúgy is az én hibám volt, mert a területükre tévedtem, mivel fogalmam se volt, hogy léteznek határvonalak – zagyváltam összevissza – sőt, azt se tudtam, hogy ezen a helyen vannak egyáltalán farkasok. Még soha nem láttam ekkora falkát. – érdeklődve hallgatta nem éppen összeszedett elbeszélésemet. – Na, mindegy. Szóval véletlen volt az egész, mert megéreztem egy illatot a levegőben és olyan hatással volt rám, mint még soha semmi. Azt követtem, így futottam össze velük, akkor derült ki, hogy azaz ő területük és a lány is hozzájuk tartozik, de…

−Lány? – vágott közbe – Miféle lány?

−Hát az, akinek az illatát követtem. Nem bírtam parancsolni az ösztöneimnek. Még soha nem éreztem ilyet. – magyaráztam, de ettől csak még jobban feszült lett.

−Bántottad? – ez meg milyen kérdés. Nem tagadom, megfordult a fejemben, de hogy kételkedhet bennem ennyi idő után. Mintha anyát hallanám, aki meg bedőlt a bátyáim idióta tréfájának. Ennyire nem ismernek?

−Tessék? – értetlenkedtem.

−A lányt, bántottad? – ismételte meg a kérdést, minden egyes szót megnyomva. Ettől kicsit felment a pumpám, de igyekeztem higgadtan válaszolni, hisz tényleg majdnem elkövettem azt a végzetes hibát, aminek most az ellenkezőjét a számból szeretné hallani.

−Nem. – azért remegett a hangom az idegességtől. – Akkor valószínű, hogy nem úsztam volna meg. Nem igaz? – ezt egy kicsit felháborodottan kérdeztem.

−Jó, jó. Csak tudnom kellett. – nyugodott meg. Tudta, hogy igazam van, főleg mivel ő tisztában van a szerződéssel.

−Akkor elárulod, mit tartalmaz a szerződés? – újra elkapott az izgatottság. Alig vártam, hogy rá térjünk a lényegre.

−Természetesen el, de mivel még senki sem tud róla, ezért jelen kell lennie mindenkinek. – ez meg hogy lehet? Általában fontos ügyekben közösen döntünk. Oké, hogy én lemaradtam, de apa mindenki mást is kihagyott ebből? Ez azért fura. Vajon mi oka volt rá? – Hívd össze a többieket a nappaliba! – nem kellett kétszer mondani. Rohantam is körbe vinni a tanácskozás hírét. Már elegem volt az időhúzásból. Mindenki meglepődött ezen, én azonban türelmetlenül vártam, hogy elkezdődjön.